Elmebetegek és nyomorultak

Vágólapra másolva!
E heti könyvajánlónkban a Kanadába származott magyar pszichológus, Feldmár András legújabb könyvét, valamint az újabb időkben az Élet és Irodalom hasábjairól ismert drMáriás regényét szemléztük. Bár egyik könyv sem ígér könnyű szórakozást, az elmebetegekről és a társadalom szélére sodródott nyomorultakról kétségkívül sok mindent megtudhatunk.
Vágólapra másolva!

Tartalom:
Feldmár András korábban megjelent publikációinak összefoglalása és egy kötetben történő kiadása érzésünk szerint csak valami félreértés lehet. Az Apró részletekben-t kézbe véve a borító hátoldalán a következőket olvashatjuk: "A könyvben szereplő írások eredetileg a vancouveri elmebetegek lapjában, az In a Nutshell-ben jelentek meg." Arról, hogy ez az ajánló a leendő olvasót miként minősíti, e pillanatban, a könyv elolvasása nélkül még nem szabad véleményt alkotnunk, hagyjuk hát ezt későbbre.

A helyzet azonban annyiból mindenképpen érdekes, hogy egy magyar születésű, magyarul tökéletesen beszélő és író pszichológus cikkezéseit élvezhetjük angolból magyarra visszafordítva, Révbíró Tamás tolmácsolásában. Ennyi kedvcsináló után a mű tudományosságát illetően nem ér bennünket nagyobb meglepetés: Feldmár saját tapasztalatiból kiindulva próbál meg általános jelenségeket értelmezni, ám az induktív bölcselet eszközeivel is csak olyan kaliberű megállapításokhoz jut el, mint mikor a szeretetet definiálja: "A szeretet annyit jelent, hogy örömöt szerez a másik úgy, ahogy van, már a puszta 'vanásának' is örvendek."

Ennél - feltesszük, joggal - azért többet várnánk el egy pszichológustól. Bennünket az is váratlanul ért, hogy egy eredendően pszichológiai témájú érvelést Kundera-, Calvino- és Herman Hesse-idézetek támaszthatnak alá, arról nem beszélve, hogy az "R. D. Laing mondta egyszer...", illetve a "tizenhat éves koromban elhagytam a családomat, a barátaimat, a szülővárosomat, a hazámat, az anyanyelvemet..." kezdetű panelek az elviselhetőnél sokkal gyakoribb előfordulása azt az érzést kelti, hogy Feldmárnak igen szűkös nyersanyagból kellett összeválogatnia egy kötetre valót, hiszen vesszőparipái szinte minden oldalon visszatérnek. Bár lehet, hogy ezt valójában a kötet szerkesztőinek rovására kell írnunk, személyüket azonban a könyvből nem sikerült megismernünk.

Miért ajánljuk?
Feldmár célja - munkássága ismeretében mondhatjuk: életcélja -, hogy felpiszkálja a tömeggondolkodás ellustult, konformitásra hajlamos pszichéjét. Kinyilatkoztatásait azonban nem támasztja alá semmi, a laikus olvasó ezért kénytelen csupán profetikus szavainak hinni. Ami - figyelembe véve, hogy Feldmár saját tudati mechanizmusaink, tágabban életvitelünk, kapcsolataink, sőt etikánk és moralitásunk újragondolására szólít fel - több mint veszélyes vállalkozás. A könyv végére érve határozottan az lehet az érzésünk, hogy inkább mégis lemaradnánk a tudati újjászületésről, ha téli álmunk egyensúlyát egy olyan író próbálja meg felborítani, kinek eszköztárában a szuggesztió és a sarkítás mellett a saját frusztrációjával történő példálózás szerepel.

Megjelent:
A Könyvfakasztó Kiadó gondozásában

Ára:
2780 Ft

Feldmár a gyereknevelésről:
"Szülőként gyakran éltem meg úgy a szerepemet, mintha kifeszített kötélen járnék. Minden pillanatban kétféle veszélyt kellett elkerülnöm: a jobb felé való lezuhanás a fölösleges beavatkozást jelenti, a bal felé lezuhanás pedig azt, hogy megbocsáthatatlanul elhanyagolom a gyerekemet... Adjuk ehhez hozzá a saját gyerekkori élményeimet, és az olvasó már fogalmat alkothat a tudatos és együttérzéssel teli gyermeknevelés nehézségeiről."

Feldmártól/Feldmárról magyarul:
Geréb-Feldmár-Karátson: Beszélgetések Feldmár Andrással
Fliegauf Benedek: Van-e élet a halál előtt?

Hasonló könyvek:
Feldmár könyve helyett az - egyébként általa kiátkozott - Amerikai Pszichiáterek Szövetségének Diagnosztikai és Statisztikai Kézikönyvé-t ajánljuk inkább.

Nyerje meg, döntse el, igazunk volt-e!

Ehhez pedig csak a következő feladatot kell helyesen megoldania:

Soroljon fel legalább három amerikai írót, akiket megihlettek a hallucinogének.

A megfejtéseket a [email protected] címre várjuk, "részletek" tárggyal, 2004. október 27-én, 14 óráig. A nyerteseket az [origo] e-mail útján értesíti, és közli a nyeremények átvételének pontos menetét. A nyertesek teljes listája legkésőbb 2004. október 29-én 16 órától, 24 órán át elérhető lesz az [origo] Programajánló rovatából. A játékban az Axelero Rt. munkatársai nem vehetnek részt.