Olvasnivaló őszre

Vágólapra másolva!
Mostani összeállításunkban egy hiánypótló filmes lexikont, Mario Vargas Llosa korai novelláit, és a nemrégiben Nobel-díjjal jutalmazott Elfriede Jelinek egyik regényét szemléztük. Játsszon velünk, ha szerencséje van, akár meg is nyerheti az ajánlónkban szereplő könyveket.
Vágólapra másolva!

Tartalom:
A kissé ijesztő cím ellenére az 1001 film... egy hiánypótló kiadvány a magyar könyvpiacon. Az Egyesült Államokban évek óta forgalomban vannak azok a puhakötésű filmantológiák, melyeknek egyetlen célja, hogy esténként megkönnyítsék a választást a videókölcsönzőben. Ilyen értelemben nem komolyan vehető kiadványok, sokkal inkább adatokat katalógusszerűen feldolgozó gyűjtemények, nem filmes műveltséget, csupán tájékozottságot kínálnak. Az 1001 film... ennél persze jóval többet tartalmaz, hiszen a mozgókép történetének kezdetétől fogva egészen napjainkig bezárólag kísérli meg bemutatni a filmtörténet legmeghatározóbb alkotásait. Noha egy ilyen vállalkozás eleve csak törekedhet a tökéletességre, a több szempontot is figyelembevevő szerkesztők alapos, és körültekintő munkát adtak ki a kezük közül. Így lehetséges, hogy a Haragban a világgal mellett a Babe-t is megtaláljuk az antológiában, a Rövidre vágva és a Jurassic Park pedig egymás mellett szerepel (az 1001 film... az időrend szerinti besorolást követi). Nagy részben azonban azt mondhatjuk, hogy a szerkesztők a hagyományos (európai) filmművészeti értékeket helyezték előtérbe, és a korszakos alkotások mellé csak akkor válogattak be egy-egy közönségfilmet, ha az valamilyen szempontból valóban forradalmi volt a maga idejében.

Miért ajánljuk:
Az 1001 film... több szempontból is hasznosnak bizonyulhat számunkra, függetlenül attól, hogy éppen a Filmművészeti rendezői szakára készülünk felvételizni, vagy csak néhány jó filmcímet szeretnénk levadászni. Egyrészt szembesülhetünk saját filmes műveltségünkkel, az, hogy az 1001 kötelezőnek mondott alkotásból mennyit láttunk eddig, saját ízlésünkről is ad egyfajta bizonyítványt. Másrészt ha csak véleményt akarunk formálni a filmekről, azokkal csupán társadalmi eseményként foglalkoznánk, akkor az 1001 film... pársoros eszmefuttatásaink bibliája lehet, ha végigrágjuk magunkat a könyvön, a videótékában letöltendő szakmai gyakorlatot akár ki is pipálhatjuk, Quentin Tarantino után szabadon. Sziporkáinkkal bármilyen társaságban felkészültnek tűnünk majd, abban pedig csak bízhatunk, hogy senkit nem kell kisegíteni a részletekkel. Ha érdeklődésünk a filmek iránt inkább esztétikai jellegű, akkor viszont zsúfolt hónapoknak nézünk elébe: a gyűjtemény legalább kilencven százaléka olyan alkotás, melyet egy vizuális érzékenységgel megáldott műértelmiségi sem hagyhat érintetlenül. Persze azért az 1001 film... sem szentírás, számunkra felfoghatatlan módon olyan kedvenceink hiányoznak belőle, mint például a Betty Blue, a Visszafordíthatatlan, a Mystery Train vagy a Szellemkutya (Jarmusch csak három filmre volt jó), és még sorolhatnánk.

Megjelent:
A Gabo Kiadó gondozásában

Ára:
9999 Ft

Ha unatkoznánk:
Mondjuk filmcímek "SZ" kezdőbetűvel. Negyven alatt ne nagyon álljunk meg.

Hasonló könyvek:
Hát ez az, hogy nincs nagyon. Talán A film krónikája, az Officina Nova szépemlékű sorozatából.