Egy gonzó halálára

Hunter S. Thompson első regénye közel negyven évig hevert kiadatlanul: még jóval a gonzó megteremtése előtt, az ötvenes évek derekán írta, hogy aztán élete vége felé, 1998-ban adja nyomtatásba. Az, hogy ilyen sokáig hagyta kéziratban a Rumnaplót, teljesen érthető, hiszen a regény semmilyen szempontból nem illik a hatvanas évekből eredeztetett, de napjainkig bővülő gonzó-legendáriumba - melyet, bár nyilván letagadta volna, Thompson tudatosan alakított, gondoljunk csak az elmaradhatatlan szipkára, vagy akár vasárnapi halálának körülményeire. A könyv, igaz néhány nappal csak, de immár posztumusz jelenik meg magyarul.

Groteszk egybeesés, hogy a magyar olvasóközönségnek épp most, Hunter S. hatvanhét évnyi ámokfutásának lezárultával adatik meg a lehetőség, hogy képzeletben felépítse Doktor Gonzó pályakezdésének díszleteit. Mondjuk inkább így: a Rumnapló mindaz, ami Thompson volt a Félelem és reszketés paranoiája előtt: egy modernista - tehát az ötvenes években már jócskán elmaradott - stílussal próbálkozó, zöldfülű szabadúszó, akit éppen a gyarmatokra vetett saját nyughatatlansága. Tudott dolog, hogy Thompson kamaszkorától fogva zűrös fickó volt, a kor hazai szókészletével élve olyan lumpenhuligán, aki letöltendő börtönbüntetés miatt maradt le az érettségiről, és akit a sereg sem tűrt meg soraiban. Korai balhéit követően azonban Puerto Rico-i kalandtúráján került először olyan környezetbe, melynek hatására a megélhetési újságíráson túl az is elkezdte foglalkoztatni, hogy mi történik nemzedékével, s milyen irányból induljon az amerikai álom nyomába. San Juan városában kapott először szimatot, ám eszköztárában ekkor még meglehetősen kialakulatlan fogások szerepeltek.

Adott volt számára a környék, amely meglehetősen érdekes lehetett akkoriban. Kuba amerikai oldalról vett aranykorának - azaz Batista bábkormányának - napjai meg voltak számolva, ám a Puerto Rico-i neonturizmus és az ötvenegyedik állam annektálása szintén odébb volt még. Egyszóval a sziget abban a kora-gyarmati fülledtségben és tehetetlenségben poshadt, melyről korábban Conrad írt A sötétség mélyén-ben, s melyet később az indokínai konfliktus és a vietnámi háború határmezsgyéjén Greene is megfogalmazott a Csendes amerikai-ban.

Thompson írói bizonytalanságát azonban éppen az mutatja, hogy nem elégedett meg a karibi világ és az amerikai kolonizmus találkozásának fojtogató atmoszférájával, nem tudta önmagában megfogalmazni a kor- és helyszellem kettősének lényegét - írjuk azért sokszor megkérdőjelezett zsenialitásának számlájára, hogy később épp ez lett az írói védjegye. Az ittésmost helyett egy párhuzamos univerzumot, a húszas évek tékozló értékveszteségének világát választotta keretnek, igaz, 1958 San Juanja és 1922 Long Islandje között nem is olyan nagy a különbség, mint azt elsőre gondolnánk. A Rumnapló alkoholista nihilizmusa azonban kifejezetten ügyetlenül idézi meg A nagy Gatsby-t, s ettől az egész regényt áthatja az izzadságszag, ami annak ellenére is zavaró, hogy képzeletünkben a könyv minden szereplőjének nyilvánvalóan gyöngyözik a homloka.