Idén is erős külföldi sztármezőny lesz a Volton

Vágólapra másolva!
Az elmúlt két év gyakorlatának megfelelően várhatóan idén is feszes programmal jelentkezik majd a soproni Volt Fesztivál július második hétvégéjén. A tizenharmadik születésnapját ünneplő fesztivál először tavalyelőtt tudott igazán ütős, külföldi fellépőket lekötni, ez a tendencia idén még tovább erősödik: már biztos, hogy jön a Thievery Corporation, a spanyol Sergent Garcia, az amerikai US3 és a [re:jazz] Németországból.
Vágólapra másolva!

Az utóbbi két év felhozatala (dZihan & Kamien, Kosheen, E-Z Rollers, Krust, LTJ Bukem, Frank Popp Ensemble) alapján nemcsak azt mondhatjuk, hogy a Volt fokozatosan nyit külföld felé, hanem azt is, hogy a fesztivál profiljában egyre erősödő szerephez jut az újalternatív könnyűzenei vonal. Azaz a soproni hosszú hétvége többé már nem csak amolyan elő-sziget, sokkal inkább a kifinomult ízlésű huszonévesek és a még mozgatható harmincasok összejövetele.

Ezt a képet tovább erősíti bennünk az idei évre eddig meghirdetett négy sztárfellépő, közülük is mindenekelőtt a Thievery Corporation beígért koncertje. A washingtoni duó repertoárját tekintve (alapvetően hiphop-, dub-, funk-, bossanova- és downtemo-elemekből építkeznek) könnyen hihetnénk, hogy mint annyian mostanában, ők is az eklektikában keresik az összhangot, de tudjuk: a Thievery más. Eddig megjelent három nagylemezük még egy olyan képlékeny műfajban is programadó, mint a chillout, egyszóval ha úgy gondoljuk, hogy a szitárban rejlő lehetőségeket már végleg kiaknázta a melléksodor, hát hallgassuk meg őket élőben. Külön öröm, hogy a Volton nem lemezlovasként, hanem nagyzenekarral lépnek fel, ráadásul a nemrégiben megjelent új lemezüket is bemutatják.

Hasonlóan érdekesnek ígérkezik a kevésbé ismert [re:jazz] formáció koncertje: a csapat híres elektronikus slágereket fordít át dzsesszre. Nemrégiben megjelent második nagylemezükön (Point of View), olyan klasszikusokat értelmeztek újra, mint a Rockers HiFi, a Trüby Trio, az Air, az Ultra Naté, Goldie vagy éppen a nemrégiben nálunk járt Mo' Horizons. A héttagú együttes koncertjein az akusztikus hangzást kivétel nélkül elektronikus alap kíséri, ettől az eredetik iránt érzett nosztalgia még inkább felerősödik bennünk.

Birth of the Cool - idézhetnénk meg a legendás Miles Davis-album címét a US3 fellépése kapcsán. A mesterhez hasonlóan ez a trió is rengeteget tett azért, hogy a dzsesszt a könnyedebb műfajok közé csempéssze, s mindezt egyetlen dallal érték el. A Cantaloop "Funky, Funky..." szövegmotívuma valószínűleg az ezredvég egyik legelvásottabb hangmintája, egyfajta híd a dzsessz és a hiphop között - a kettő kapcsolata akkoriban egyáltalán nem volt olyan egyértelmű, mint napjainkban. Ha ezek alapján egyszámos előadónak gondolnánk a US3-t, nem árt, ha észben tartjuk, hogy lemezeik annál a Blue Note-nál jelennek meg, amely többek között Nat King Cole-tól Benny Goodmanig az összes nagy öreget sorai között tudhatja.

Nem először érkezik hozzánk Sergent Garcia, aki a 2001-es Zene Ünnepén és a következő évi Szigeten is viharos tempójú koncertet adott. A Manu Chaóval is jó baráti viszonyban álló spanyol előkelő zenei körökben mozog: dolgozott már közösen az Orishaszal, a Deliquent Habits csapatával és a Cypress Hillel is. Önmagát csak salsamuffinként aposztrofálja, ez sokat elárul zenei orientációjáról is: a salsa, mambo és rumba tempóját gátlás nélkül keveri reggae-vel, szövegeiben pedig legalább ilyen változatos: az angolt hol spanyol, hol francia mondatok váltják.

Sergent Garcia


A szervezők a már nyilvánosságra hozott fellépők mellett naponta legalább három-négy világsztárt ígérnek, tehát még nagyon az elején járunk, épp hogy egy nap teljes a háromból. Mindemellett természetesen a teljes hazai élvonal is felvonul majd, és persze számolatlanul jönnek a lelkes amatőr bandák is (ez úgymond a Volt sajátossága), összesen biztosan állíthatjuk, hogy idén is jóval száz fölött lesz a színpadon látható produkciók száma.

Volt Fesztivál (Sopron, Lövér kemping), július 7-9.