Újra Európa Kiadó

Vágólapra másolva!
A napokban múlt egy éve, hogy feltámadt az Európa Kiadó - az egykor kultikus népszerűségnek örvendő együttes hazánk uniós csatlakozása kapcsán állt össze újra, mondván: a név kötelez. Azóta aztán számtalan búcsúkoncertet adtak már, nem kell tehát meglepődnünk, ha esetükben a DVD-bemutató koncertből is kettő akad. A másodikat az [origo] is közvetíti: csütörtök este tíztől, egyenesen az A38 állóhajóról.
Vágólapra másolva!

Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy az újkori Európa Kiadó már hazajár az A38-ra: a tavalyi április 30-i koncertet követően májusban és szeptemberben még hat telt házas fellépésük volt, ezért korántsem meglepő, hogy a múlt szombati DVD-bemutatóra is színültig megtelt az állóhajó gyomra. A népszerűséggel történő újabb személyes találkozás persze ismételt gegeket csalt elő az együttesből: a New Yorkba származott hazánkfia, Menyhárt Jenő például az első pár szám alatt nem élt a frontember szerepével, azaz meg se jelent a színpadon - a régről ismert dalokat a zenészkollégák énekelték el.

Mikor aztán a közönség egyre hangosabban követelte a Bon-bon-si-bon-t és a Helló bébi-t, Menyhárt is hangot adott annak, hogy milyen együttes is az Európa Kiadó valójában:

"Mi nem az a zenekar vagyunk" - címezte meg a közönséget Menyhárt -, "amelyik meghajlik a népakarat előtt. De ezen itt" - húzta elő a DVD-t - "annyiszor nézik meg a Helló bébi-t, ahányszor csak akarják."

Hogy mindez csak önirónia, vagy valóban pénzre váltható az egykori farmer-tornacipő-kőbányai hármas, nos a dilemma talán az új Európai Kiadó vonzerejének egyik alapja. Ha saját szemünkkel is szeretnénk látni, hogy tart-e még az egykori lendület, erről csütörtökön este élőben is meggyőződhetünk az A38 állóhajón, avagy az [origo] közvetítésén keresztül a monitorunkon is figyelemmel kísérhetjük a koncert-DVD bemutatkozását.