Idén a magyar szerzőket ünnepeljük

Vágólapra másolva!
A hétvégén hetvenhatodik alkalommal gyűlnek össze írók és olvasók, hogy bemutassanak, dedikáljanak, illetve felolvassanak: június 2. és 6. között ismét Ünnepi Könyvhét, ezúttal két fő helyszínen, a Bazilika előtti Szent István téren és a Vörösmarty téren. A rendezvény idén egy régi hagyományhoz tér vissza: csak élő magyar szerző első kiadású alkotása lehet könyvheti mű. Ez persze nem akadályozott meg bennünket abban, hogy külföldi szerzőktől is osztogassunk ingyenkönyveket. Szám szerint negyvenet.
Vágólapra másolva!

Érdekes, hogy míg tavalyhoz képest növekedett a Könyvhéten kiállító kiadók száma (191-ről 229-re), addig az ünnepi kínálatban idén sokkal kevesebb könyv szerepel: tavaly 351 kötet jelent meg, idén közel százzal kevesebb, 254 könyv kapott helyet az irodalmi mustra hivatalos listáján.

Mielőtt azonban újfent a magyar könyvkiadás hanyatlására gondolnánk, érdemes figyelembe venni, hogy idén a szervező Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) kezdeményezésére csak élő magyar szerző első kiadású műve kerülhetett be a programba, így tehát a 250 feletti megjelenés kimondottan magasnak mondható az előző évhez mérten.

Emellett úgy tűnik, hogy a helyszínek kiválasztása körüli huzavonának is vége szakad: a hagyományosan a Vörösmarty téren megrendezett Könyvhetet tavaly költöztették át a Szent István térre, amely azonban önmagában kicsinek bizonyult ahhoz, hogy kényelmesen befogadja az összes kiállítót.

Ezért idén végre egyezményes megoldás született: a Vörösmarty térre került a Gyermekkönyvnapok című társrendezvény, itt állítanak ki azok a kiadók, amelyek gyermekkönyveket adnak ki. A Bazilika előtt pedig a szépirodalmi, illetve természettudományi művekkel foglalkozó kiadók kínálatából válogathatunk. A két fő helyszín mellett az óbudai Főtéren, illetve a Móricz Zsigmond körtéren is lesznek könyvheti programok.

A szokásos dedikálások mellett (többek között John Lukaccsal, Faludy Györggyel, Vámos Miklóssal, Parti Nagy Lajossal, Nádasdy Ádámmal és Karafiáth Orsolyával is aláírathatjuk frissen beszerzett könyvünket, összesen mintegy ezer szerző dedikál) koncertek, irodalmi kerekasztal-beszélgetések, sőt egy tíz táblás sakkszimultán-verseny egészíti ki a programot.

76. Ünnepi Könyvhét, június 2-6., Szent István tér, Vörösmarty tér