Velencén már gyűlnek a renitensek

Vágólapra másolva!
Július 19. és 24. között Velence ad otthont az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozójának, ismertebb nevén az EFOTT-nak. A három évtizedes múltra visszatekintő fesztivált eredetileg a KISZ hívta életre, azzal a kimondott céllal, hogy az egész ifjúságot átfogó turisztikai rendszert alkosson. Noha ennek egykori megvalósulásáról lehet vitatkozni, tény, hogy legidősebb fesztiválunk élen jár a szociális érzékenység felkeltésében.
Vágólapra másolva!

1976-ban az első, abaligeti összejövetelen mindössze háromszázötven hallgató jelent meg, ám az évek alatt a résztvevők száma olyannyira felduzzadt, hogy tavaly már több mint harmincezren látogatták meg a rendezvény változatos programjait. A látogatottság növekedésével párhuzamosan természetesen a műsorkínálat is mind gazdagabbá vált, így az idei évben több mint másfél száz zenei fellépő, kiadós sport- és turisztikai programok, valamint változatos művészeti és egyéb kulturális (társadalmi, közéleti) előadások közül választhatjuk ki a leginkább ínyünkre valót.

Évtizedek során az ideológiai máz szerencsésen lekopott róla, így az EFOTT ma még határozottabban képviseli azt a jó értelemben vett társadalmi reflektáltságot, ami egyéb nagy fesztiváljainkon sokkal kisebb hangsúlyt kap.

A Művészeti Színpadon délutáni beszélgetések keretében ütköztethetjük véleményeinket és elképzeléseinket a kultúra támogatásáról, a nők (és talán a férfiak) zaklatásáról; beszállhatunk az Amőba nevű politikai szimulációs társasjátékba, amelyben miniszterelnökként is kipróbálhatjuk magunkat; emellett tájékozódhatunk az uniós tagság nyújtotta lehetőségeinkről, de, ha nagyon akarunk, éppen munkát is találhatunk magunknak. Szintén a kultúra jegyében találkozhatunk többek között Szőke Andrással és Badár Sándorral (Godot Dumaszínház); lesz sima és táncszínház, komédia, paródia és bábelőadás; esténként pedig a Mediawave Fesztivál legsikeresebb filmjeiből vetítenek a csillagos ég alatt. Ráadásul a rendezvényen jelen levő civil szervezetek képviselőihez szinte bármilyen, az ifjúságot érintő problémával fordulhatunk.

A fesztivál nevéhez és szelleméhez hűen a környék turisztikai látványosságaihoz is elzarándokolhatunk; bor- és vízi túra keretében gazdagíthatjuk élményeinket, összességében lehetőségünk nyílik a Velencei-tó és Székesfehérvár viszonylag részletes megismerésére.

A korsó emelgetésének alternatívájaként sok egyéb sportprogram mellett is dönthetünk, a teljesség igénye nélkül, például a tengó, a strandvízilabda vagy éppen az evezés mellett. Persze, az előbbi lehetőségét ki nem záró asztali foci is sok érdeklődőt fog vonzani, ahogy a vadiúj wakeboard kábelpálya is.

Természetesen a kényelmesebbek akár strandon való láblógatással is eltölthetik a szűk hetet. Aki a hagyományos módon, kezében sörrel, főleg koncerteken szándékozik szórakozni, annak sem kell a kínálat szűkösségétől tartania. Négy zenei színpadon ugyanis a Hobo Blues Bandtől a Tankcsapdán át a Neóig és Sickratmanig elsorolhatatlan a felhozatal, így a különféle zenei stílusok kedvelői is kiszolgálva érezhetik magukat.

A nomád sátorozásnak megvannak a maga szabályai, amelyek a ruházat előrelátó összeválogatásától a sajátos higiéniai körülményeken át a biztonságos szex kérdéséig jó néhány problémát felölelnek. A szervezők erre nézve is jó tanácsokkal szolgálnak az esemény hivatalos honlapján, ahol azt is megtudhatjátok, hogy a kutyát sem kell otthon hagynotok.

A pezsgő napokat ígérő találkozó minden bizonnyal az efféle fesztiválokra jellemző woodstocki testvériség hangulatában is telik majd, remélhetőleg a konzumtársadalom kritikájának örökségét őszintén megőrizve. Ezen a ponton meglepő módon találkozik a hippik és a KISZ törekvése, mi szerint fel kell rázni azokat a fiatalokat, akik még nem mozdultak. "Az EFOTT résztvevői ugyanis ma már rendkívül érzékenyek arra, hogy ne készen kapott dolgokhoz igazodjanak, ne gépiesen kelljen azt tenniük, amit előttük mások kitaláltak. És elég felnőttek ahhoz, hogy maguk találják ki: mit és hogyan" - mondta '88-ban Hámori Csaba, a KISZ KB első titkára. Ma talán még aktuálisabb e szavak érvénye, ráadásul komolyan is vehetjük. Így hát: Partra, magyar!

EFOTT 2005 - Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója, Velence, július 19-24., belépő: 3000 Ft/napijegy, 9900 Ft/hetijegy