Kubai ritmusok a Dunán

Vágólapra másolva!
Zenei csemege az A38 állóhajón hétfőn: a Septeto Nacional teszi tiszteletét hazánkban. A kubai hetes bemutatót tart abból, hogyan is művelik ezt a mambóféleséget arrafelé, ahol a vastag szivarokat szívják és még mindig a kommunizmus a vezető láng. Mindez ingyen.
Vágólapra másolva!

A Septeto Nacional által képviselt zenei stílus eredeti neve Son Ortinal, ami a Kubában dolgozó afrikai rabszolgák által hozott ritmusok és az eredeti spanyol dallamok keveredéséből alakult ki még a 19. század végén. Ezt az újonnan létrejött stílust annak idején három-négyfős kis együttesek művelték, a klasszikus zenei társulatokhoz viszonyítva legjobb esetben is csak megtűrt státussal. Idővel azonban teret hódított az új hangzás, és ami egykoron a pórnép zenéje volt, egyre több követőre lelt a szigetországban. Lassan hattagúvá bővültek a zenekarok, és a tempó is felgyorsult.

Itt jött a képbe egy Ignacio Pineiro nevű fiatal zenész, aki úgy érezte, még mindig túl kötött a son, és megalapította saját zenekarát. Így alakult meg 1927-ben a Septeto Nacional, ahol az addig szokásos énekes-ütős-húros felálláshoz fúvósok is csatlakoztak, és immár hét taggal léptek színpadra. Az együttes az 1928-as sevillai világkiállításon berobbant a köztudatba.

Mindez persze csaknem 80 évvel ezelőtt történt, a Septeto Nacional ennek ellenére a mai napig fennáll és aktívan koncertezik. A zenekari posztok folyamatosan öröklődtek ugyan (jelenleg már a harmadik generáció fújja, üti, pengeti, pergeti a hangszereket), ez a lendületen mit sem tör.

A son kezdetek óta olyan stílusokat hívott életre, mint a mambó vagy a salsa, és a Septeto hatására indultak útnak ma már ősklasszikusnak számító zenekarok, melyeket többnyire a világzene címke alatt találunk.

Szokás a zenekart a Buena Vista Social Club őseként is emlegetni, ami persze duplán is csúsztatás, hisz a BVSC eredetileg egy klub és nem egy társulat neve (utóbbit csak jóval az eredeti név tündöklése után rakta össze Ry Cooder) és jóval sokrétűbb, ami a stílusokat illeti. Persze remek hívószó, és ha a rátermettséget vesszük alapul, nem is jár távol a valóságtól.

Helyszín: A38 (XI., Petőfi híd, budai hídfő, déli oldal)
Időpont: augusztus 1., hétfő, 21.00
Belépő: ingyenes