Vágólapra másolva!
A női test és lélek látványos és változatos megformázása tette világszerte ismertté az Egyesült Államok egyik legnépszerűbb szobrászát, a francia származású Gaston Lachaise-t. A Szépművészeti Múzeum közel negyven, a múlt század elején készült, egyszerre klasszikusan szép és izgalmasan modern szoborból álló kiállítása azt a művészt mutatja be Közép- és Kelet-Európában elsőként, akinek alkotásai közül Hillary Clinton is vásárolt a washingtoni Fehér Ház kertjébe.
Vágólapra másolva!

A Szépművészeti Múzeumban 2005. szeptember 29-én a párizsi születésű világhírű amerikai szobrász, Gaston Lachaise válogatott munkáiból nyílt kiállítás. A századi amerikai szobrászat legjelentősebb alakjának műveiből álló A Nő című kiállításra közel negyven szobor érkezett Magyarországra a bostoni Lachaise Alapítvány, valamint amerikai magángalériák közreműködésének eredményeként.

A Magyarországon és a régióban még soha nem látott művész munkái ritka érdekes vendégnek minősülnek, hiszen Amerikán kívül eddig mindössze két alkalommal, Franciaországban és Olaszországban kerültek bemutatásra. A Nő című különleges kiállításon kizárólag női alakokat ábrázoló szobrok láthatóak, amelyekhez az első számú inspirációt a művész felesége és múzsája nyújtotta.

Lachaise munkásságának elsöprő sikerét jelzi, hogy ötvenhárom évesen ő volt az első olyan alkotó, akinek munkáit a New York-i Museum of Modern Art, a világ legjelentősebb modern művészeti múzeumaként ismert MoMA még a művész életében kiállította. Lachaise azóta is tartó népszerűségére utal az a tény is, hogy Bill Clinton elnöksége idején felesége, Hillary Clinton a Fehér Ház kertjébe a művész egyik szobrát vásárolta meg.

Lachaise huszonhárom évesen hagyta el - mint később kiderült, örökre - Franciaországot és költözött az Egyesült Államokba, hogy legfőbb múzsáját és szerelmét, Isabelt a tengeren túlra is kövesse. Általában a nőiesség, de azon belül is konkrétan a nő ábrázolása teljes munkásságára kihatott. Isabelt, aki később a felesége lett, a következő szavakkal jellemezte: "Ő az elsődleges inspiráció, aki felébresztette vízióimat, s a legfőbb hatás, mely irányította energiáimat. Teljes művészi pályafutásom hivatkozási pontjául szolgál a Nő."

"Rendkívül büszkék vagyunk arra, hogy Európában elsők között és a régióban elsőként ismét hazánk adhat otthont egy olyan ismert és elismert művész látványos kiállításának, mint amilyen Amerika egyik kedvence. Bízom benne, hogy a Szépművészeti Múzeum eddigi sikerei, mint például a Monet és barátai vagy az októberben záró Dürer-kiállítás után Gaston Lachaise mostani bemutatója is hozzájárul ahhoz, hogy a kiemelkedő színvonalú művészet élvezetére egyre több vendégünk érezzen rá" - nyilatkozta a kiállítás megnyitásának kapcsán dr. Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója.

A női alakokat ábrázoló szobrok 2006. január 8-ig lesznek láthatóak a Szépművészeti Múzeumban a budapesti Hősök terén. A kiállításhoz kapcsolódóan a múzeum csütörtökönként rendkívüli, este tíz óráig tartó nyitva tartással és A Nő témájához kapcsolódó társművészeti (tánc, előadóest, koncertek) programokkal színesíti az őszi estéket.

Gaston Lachaise: A Nő, Szépművészeti Múzeum, január 8-ig. Belépő: 1600 Ft