Chris Rea és Eros Ramazzotti Budapesten

Vágólapra másolva!
Két igazi világsztár teszi tiszteletét tavasszal Budapesten: az angol rock-legenda, Chris Rea március 5-én, Olaszország legismertebb zenésze, Eros Ramazzotti április 22-én lép fel a Budapest Sportarénában. Előbbi koncert különlegessége, hogy Chris Rea utolsó alkalommal érkezik hozzánk, utolsó világkörüli turnéjának állomásaként. Ramazzotti - aki  2003-ban fergeteges koncertet adott hazánkban - a jól ismert slágerek mellett novemberben bemutatásra kerülő albumáról játszik majd.
Vágólapra másolva!

Jövőre - egészségügyi okokra hivatkozva - utolsó világturnéjára indul Chris Rea, a brit rock elmúlt évtizedeinek egyik legjelentősebb zenésze. A több mint 30 millió eladott lemezzel és 25 éves pályafutással büszkélkedő, érces bariton hangjáról ismert Rea csak a turnézással hagy fel, a zenéléssel nem: a jövőben csak kisebb blues klubokban lép majd fel.

Az ennek megfelelően "Farewell-tour" névre elkeresztelt koncertsorozat március 5-én érinti Budapestet is és szinte bizonyos, hogy legnagyobb slágerei, a Road to hell, a Julia vagy az On the beach mind felcsendülnek majd. Különleges koncertnek ígérkezik ez, egyrészt a búcsú, másrészt Rea születésnapja miatt is, amit a budapesti fellépés előtti napon ünnepel majd.

Alig több mint másfél hónappal később, április 22-én Eros Ramazzotti, a mediterrán pop és melankólia elsőszámú képviselője lép fel az arénában. Ő az olasz könnyűzene első világ szinten ismert alakja, nem csoda, hogy saját hazájában szinte istenként tisztelik. Ha Rea-t egyenlőre nem is tudta megközelíteni lemezeladás terén, Ramazotti is bőven túl van már a tízmilliós álomhatáron.

A 42 éves Ramazzotti híres elragadó élő fellépéseiről: itthoni rajongói azóta is ódákat zengenek 2003-as koncertjéről. Az olasz énekes ez év novemberében - két éves szünet után - jelenteti meg tizedik nagylemezét, melyen nagy valószínűséggel Anastaciával közös duettje is helyet kap majd. Ramazzotti ennek a lemeznek az apropóján 2006 elején indítja el világkörüli turnéját és látogat el Budapestre.

Az állóhelyek mindkét koncertre 9000 forintba kerülnek majd, az ülőhelyekre szóló jegyek egyaránt 9900 és 15000 forint között lesznek kaphatóak.