Mégis lehet jegyet kapni a Depeche Mode koncertjére

Vágólapra másolva!
Már biztos, hogy a Depeche Mode jövőre a márciusi koncert után visszatér Budapestre egy újabb telt házas fellépés reményében: június 12-én a Puskás Ferenc-stadionban játszik majd a zenekar.
Vágólapra másolva!

Hihetetlen érdeklődés fogadta a Depeche Mode idei turnébejelentését. A Playing The Angel címmel hosszú évek után új albumot megjelentető angliai trió világ körüli turnéját még a nyáron jelentették be, néhány hét leforgása alatt szinte mindenhol eladták a jegyeket. Hazánkban is hasonló helyzet állt elő: a jövő év március 21-re a Budapest Sportarénába meghirdetett koncertre mindenféle reklám nélkül pár hét alatt elkapkodták a jegyeket.

A szervező Multimedia Concerts - látva az óriási érdeklődést - szavazást indított el a honlapján, felmérve az igényeket egy esetleges második koncertdátumra, melynek eredményeként tovább folytatták a tárgyalásokat a zenekarral. A végeredmény a napokban vált hivatalossá: 2006. június 12-én a Puskás Ferenc-stadionban újabb koncertet ad a Depeche Mode. A koncerte december kilencedikén kezdődik meg a jegyárusítás, az állójegyek 9900 forintba kerülnek majd.