Szédítő torony a Vidámpark új dísze

Vágólapra másolva!
A Fővárosi Önkormányzat százszázalékos tulajdonában lévő Budapesti Vidám Park Rt. 9,5 millió forintos nyereséggel zárta a múlt évet - jelentette be sajtótájékoztatón Tari Julianna igazgató. Az intézményt - akárcsak tavalyelőtt - 770 ezren keresték fel, és közben egy igen rangos nemzetközi szakmai elismerésben, a Golden Pony-díjban is részesült a park.
Vágólapra másolva!

"Folytatjuk a Vidámpark megújítását, nagy súlyt fektetve a hagyományőrzésre" - mondta Tari Julianna igazgatónő, hozzátéve, hogy az idén is folytatódik a "ráncfelvarrás", hamarosan megújul az elvarázsolt kastély, a kicsiknek pedig több újdonsággal - a kis óriáskerékkel, a Mini-Velencével, a bohócos körforgóval és billenős gyermekjátékokkal - kedveskedik a Vidámpark.

Az idei nagy attrakció egy "shoot and drop"-torony, amelynek neve magyarul még nincs, de már megépült - sőt, többen ki is próbálták. A gépezet 37 méter magasra repíti a bekötözött próbálkozókat, majd onnan zuhannak le szabadesésben. A játék olasz, a vásárlásához 100 millió forintos beruházási hitelre volt szükség. Schiffer János, Budapest főpolgármester-helyettese is kipróbálta az újságírókkal a szerkezetet. Riadtnak és egyben elégedettnek tűnt.

A "katapultáló" torony átadása előtt tartott sajtótájékoztatón felhívták a figyelmet az idén nyolcvanéves műemlék hullámvasút faszerkezetének rekonstrukciójára is: a 2005-ös év legnagyobb volumenű felújítása során több mint 200 köbméter fát cseréltek ki, a munkálatokhoz a fővárosi önkormányzat ötvenmillió forintos támogatást adott.

Májustól minden hónap első csütörtökjén családi napot tart a park, amelynek keretében minden belépő részére 50 százalékos kedvezményt adnak, minden játéknál. Júniusban és szeptemberben egy-egy héten át a nyugdíjas igazolvánnyal érkezők ingyen léphetnek be, a "randi-napokon", minden hónap első szombatján látják vendégül a párban járókat, az "ország-napok" keretében pedig egy-egy népszerű játék hazájával ismerkedhetnek meg a látogatók. Az Europa Nostra-díjas körhinta az idén lesz százéves, ezt az évfordulót a műemléki világnapon, szeptemberben ünneplik majd meg a nagyközönséggel együtt.

Fábián Évi

A belépődíj egységesen 300 forint (állatkerti jeggyel csak 100 forint), a játékjegyek 200 forintba kerülnek, a gyermekjátékokhoz pedig 300 forintért lehet zsetont váltani. A tavaszi szünet hétköznapjain a diákigazolvánnyal rendelkezők két játékra ingyen ülhetnek fel.