Foglaljatok hangot!

Vágólapra másolva!
Aki szereti a magyar könnyűzenét és szeretne valamit tenni is érte, az semmiképp ne hagyja ki a Jövő Háza Központ ez idáig egyedülálló (azonban reméljük, hamar hagyománnyá váló) rendezvényét, a Hangfoglalás nevet kapott I. Magyar Zenei Szemle és Hangszerkiállítást. A program elsődleges célja, hogy zenekarainknak ne csak rajongói, de lehetséges mecénásai (kiadók, menedzserek, klubtulajdonosok) is összegyűljenek egy pár napra - természetesen a rajongók sem járnak rosszul, hiszen rengeteg koncertre is sor kerül szeptember 14. és 16. között.
Vágólapra másolva!

A Magyar Zenei Exportiroda és a Hangszeresek Országos Szövetsége közös szervezésében megvalósuló Hangfoglalás tehát a zenei szakma apraja-nagyját szeretné összehozni egy találkozóra, így a zenészek és támogatók mellett például a jogvédő hivatal vagy a zenei média képviselőit is várják a szervezők. Emellett sor kerül hangszerkiállításra, illetve hangszerbemutatókra, melynek keretében a gyártók és a forgalmazók népszerűsíthetik portékájukat. A nagyközönséget minden bizonnyal a koncertek vonzzák leginkább, melyekben szintén nem lesz hiány a három nap alatt. Kezdjük mindjárt a rendezvénysorozat végén, hiszen a legnagyobb attrakcióra kétségkívül ekkor számíthatunk a színpadon. A program ugyanis egy amolyan minifesztivállal zárul, melynek sztárvendége a Backyard Babies lesz. A zenekar, 1987-es megalakulásával a mára szinte már fogalommá vált svéd rock'n'roll egyik előfutára, illetve első művelője volt. Két tagja alakította az azonos műfajban működő Hellacopterst, de turnéztak például az AC/DC-vel is. Pörgős bemelegítésnek ígérkezik az osztrák King Tiger, illetve a három magyar fellépő: a hardcore-os Shell Beach, a korábban a Bedlamben és a Warpigsben is működő Nomad, valamint a Rockmaraton tehetségkutatón első helyezést elért Nuke.

A rendezvény célkitűzései közé tartozik az is, hogy valamennyire egységesítse a zenész szakmát, vagyis hogy mind a társadalmi megítélés, mind a támogatottság tekintetében megszűnjön a hatalmas különbség a popzenészek és az úgynevezett alternatív bandák között. Ennek megfelelően a koncerteken és a hangszerbemutatókon is többféle műfaj képviselőivel találkozhatunk. Az úgynevezett showcase koncerteken jobbára a még ismeretlen - legalábbis lemezzel aligha rendelkező - együttesek mutatkoznak be a tehetségekre éhes producereknek. Többükről azért már lehetett itt-ott hallani, így a NEO-t vagy a Ludditákat aligha kell bemutatni bárkinek is, de - csak a műfaji sokszínűséget érzékeltetve - jelen lesz például a napjaink talán legeredetibb dívája, Rutkai Bori által irányított, sanzon-popos Specko Jedno, a reggae és a ska műfajában működő Honeyball, a stílusára nevében is utaló Boll Weevill Folk Blues Gang vagy a cigány népzenét a bartóki világgal keverő Lakatos Róbert és a RÉV. A Magyar Zenei Exportiroda hangsúlyozott célja, hogy ne csak a magyar, de az egész közép-európai zenei életben is szerepet vállaljon (idővel magát a Hangfoglalás-t is regionális rendezvénnyé kívánja fejleszteni), így a fellépők között két külföldi zenekart is találhatunk, a cseh Khoibát és a szlovák Polemicet.

A svéd Backyard Babies lesz a fő attrakció

A kiállított hangszerek bemutatását már ismertebb zenészekre bízták, hiszen a termék eladásához jó reklám lehet egy sztár arca, illetve - ebben az esetben - zenei tehetsége. Így például az Audmax hangszerei olyanok kezébe kerülnek, mint a Back II Black, Caramel és Bartók Eszter párosa vagy a nem kevésbé összeszokott duó, Hrutka Róbert és Jamie Winchester. Nem jár rosszabbul a Forte Acoustic sem, amely Mester Tamást, Ferenczi Györgyöt és Gál Csaba Boogie-t nyerte meg hangszerei bemutatásához - a zenészek segítségével megismerhetjük a huszonhárom legnagyobb hazai forgalmazót és az általuk képviselt több mint kétszáz hangszermárkát. Az esemény jelentősége azért is óriási, mert Magyarországon hat év óta ez az első átfogó kiállítás ilyen témában.

A Magyar Zenei Exportiroda regionális törekvéseinek eredménye a Hangfoglalás keretében megvalósuló közép-európai zeneműkiadók konferenciája, amelyen régiónk hetven legjelentősebb kiadója képviselteti magát. Sor kerül egyéb szakmai beszélgetésekre is, melyek közül legalább kettő a nagyközönség érdeklődésére is számot tarthat: az egyik a Nyári fesztiválok Magyarországon címet viseli, a másik a hazai tehetségkutatási rendszerbe nyújt betekintést az érdeklődőknek. A rendszeresen szórakozni járóknak érdekes lehet A zenei klubok helyzete Magyarországon című vitadélután is, mely elsősorban a kormány könnyűzenét támogató programját, a PANKKK-ot veszi górcső alá. Szűkebb szakmai vitára számíthatunk a Zenei menedzsment és érdekvédelem, illetve a Szerzői, előadói és kiadói jogvédelem témakörökben.


Hangfoglalás: I. Magyar Zenei Szemle és Hangszerkiállítás - Jövő Háza Központ (II., Fény u. 20-22.), szeptember 14-16. Belépő: napijegy 500, szombat esti zárófesztivál 4200 / 4900, háromnapos szakmai regisztrációs díj 5000 Ft