Vár a pécsi Örökség-Gyár!

Vágólapra másolva!
Szeptember 21. és 23. között a pécsi Zsolnay Porcelánmanufaktúra egyedülálló kulturális rendezvénynek ad otthont, melynek keretében megtekinthetjük többek közt Szemző Tibor kinematikus koncertjét és Ágoston Béla táncszínházi előadását, lehetőségünk nyílik a gyár parkjának megismerésére egy esti séta során, és még elektronikus zenei partyn is részt vehetünk.
Vágólapra másolva!

Pécsett, 2006. szeptember 14-24. között, a Pécsi Kulturális Központ koordinációjával immár második alkalommal kerül megrendezésre az Örökség Fesztivál, mely korábban 15 éven keresztül Pécsi Napok néven szerepelt a város eseményeinek sorában. Az idei fesztiválprogram, kreatívan alkalmazkodva az "Európa Kulturális Fővárosa - Pécs 2010" tervezetben kijelölt tematikus irányokhoz, új helyszínek bevonásával, a különleges igényeket szem előtt tartva kíván hozzájárulni Pécs város évről évre bővülő kulturális kínálatához.

A 2006. szeptember 21-22-23-án, a pécsi Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. épület-komplexumában "Örökség-Gyár - Zsolnay Kulturális Negyed" címen zajló programsorozat több ponton is kapcsolódik a Pécs város 2010-es reprezentációját meghatározó Európa Kulturális Fővárosa tervekhez, a pécsi "Kulturális Örökség Évének" szellemiségében készítvén elő a közeljövőben esedékes nagyobb léptékű kulturális-infrastrukturális fejlesztéseket. Az Örökség-Gyár három napjának műsorában elsősorban olyan produkciók kaptak helyet, amelyek amellett, hogy maguk is értékhordozókként vannak jelen a kortárs művészet világában, értékes reflexiókkal is szolgálnak a különféle kulturális konstrukciók, kulturális mediáció aktuális kérdéseiben. Közös jellemzőjük a hagyománnyal, a különböző tradíciókkal, mindannyiunk kulturális örökségével ápolt következetes és termékeny viszony, amely az eltérő kulturális rendszerek, közvetítői-befogadói stratégiák önállóságának tiszteletben tartása mellett, nem riad vissza azok együttes alkalmazásától sem.

Szeptember 21-én, csütörtökön a Pécsi Alkalmi Színház Mrozek-előadása mellett Ágoston Béla Oldás és kötés című táncszínházi koncertje várja az érdeklődőket, de vendégeink részt vehetnek egy a Zsolnay-gyár parkjának rejtett kincseit bemutató esti sétán is.

Szeptember 22-én, pénteken a Tractus Kortárs Zenei Társaság koncertje, majd pedig Szemző Tibor és a Gordiusi Csomó Láthatatlan történet 1996-2000 című, Hamvas Béla gondolataiból táplálkozó kinematikus koncertje lesz megtekinthető.

Szeptember 23-án, szombaton a Lantos Zoltán Mirrorworld, a Gayan Uttejak Orchestra - Hortobágyi László, illetve a Mojmir Novakovic vezette Kries (Horvátország) adnak koncertet. A rendezvényt elektronikus zenei party zárja, többek között a Kries zenekar vendégeként érkező Davor Batisweiler (Horvátország) részvételével.

Az Örökség-Gyár - a pécsi kisközösségi Periszkóp Rádió által összeállított - kísérőprogramjai között számos érdekességet találhatnak a kísérleti elektronikus zene megszállottjai. A rendezvény ideje alatt Sas Miklós pécsi festőművész kiállítása és video-installációja ugyancsak a gyárlátogatókra vár. A sztalkeres reminiszcenciákat ébresztő gyártelep és a gyönyörű Zsolnay-szobrokkal, kerámiákkal díszített kert kontrasztjából inspirációt merítve az Örökség-Gyár arculatának kialakításán a pécsi Varázskert rendezvényekről már ismert Mediátor Egyesület és a Macrobite Studio munkálkodik.

Az Örökség-Gyár programjain való részvétel szeptember 21-én ingyenes, szeptember 22-23-án napi 1000 Ft. Kétnapos bérletek 1500 Ft áron válthatók elővételben és a helyszínen.

Jegyelővétel és programinformáció:
Pécsi Kulturális Központ Információs Iroda (7621, Pécs, Széchenyi tér 1.)
Tel.: 72-33-66-22
E-mail