Irány Kapolcs!

Vágólapra másolva!
Kapd fel a sátradat, és nézz körül Kapolcson - még a Sziget előtt. Július 27-én nyit a Művészetek Völgye. A kapolcsi központú összművészeti fesztivál sokszínűségével és élénkségével olyan, mint a Sziget - csak éppen falusira hangszerelve. Bekukkantani a pajtákban és kis udvarokban berendezett mini-kiállításokra, a csetresekből rendezett kirakodóvásárokba vagy egy klastromban rendezett koncertre űdítően másféle élményt nyújt, mint a Nagyszínpad programjai - csak könnyű elveszni a falvak között. Hét település, 70 helyszín, több mint 1000 program és 3000 fellépő - fesztivállabirintus a Káli-medencében.
Vágólapra másolva!

Idén tizenkilencedik alkalommal népesül be Kapolcs és környéke: július 27-től augusztus 5-ig várják Művészetek Völgye lakói, utcái, terei és pajtái a vállalkozó kedvű utazókat, érdeklődőket és a törzsvendégeket. A Balaton-felvidék hat falujához (Kapolcs, Monostorapáti, Taljándörögd, Öcs, Pula és Vigándpetend) idén Nagyvázsony is csatlakozott: a Völgy Tornácaként köszönti a látogatókat. Itt lesz az első Országos Bakelit Találkozó, mániákus lemezgyűjtők eltölthetnek itt egy-egy délutánt. Más programokat is elcsíphetünk Nagyvázsonyban: középkori jelmezes felvonulás, kaszkadőrshow, koncertek és színház.

Öcsre a Hangvető lemezkiadó révén a világzene fészkeli be magát: a koncerteken megtapasztalhatjuk a Buena Vista-életérzést a szerb Saban Bajramovic és a felvidéki Potta Géza jóvoltából; Angolából érkezik ide muzsikálni Jose Adelino Barcelo de Carvalho, és természetesen a világzene magyar képviselői is képviseltetik magukat, fellép a Borago, a Chakra Hacker, a Nomada és Palya Bea, hogy csak néhányat említsünk a több tucat vendég közül. Feltétlenül látogassunk el ide legalább egyszer kapolcsi fesztiválozásunk alatt, mert a koncerteket idén is fényfestők teszik színesebbé. Emlékezetes látvány a vetített, színes alakok és minták tánca a kőfalakon.

A fesztivál-a-fesztiválban jelleget erősíti a pulai Bárka Kikötő: aki színházat és irodalmat akar, itt horgonyozzon le. Vigyázzunk, sajnos több előadás elmarad (például a Frenák-táncelőadás), informálódjunk előre, hogy a tervezett program helyett idejében tudjunk keresni mást. Biztos, hogy fogunk találni. Így is láthatjuk azonban a fővárosi Bárka Színház több produkcióját (Iskola a határon, Legyek ura, Liliom, Mulatság), de az Örkény Színház is elhozza a Parti Nagy Lajos Sárbogárdi Jolán-történetéből írt Ibusár-t, a Balthazár Színház pedig több estén is tart előadást.

Irodalom is lesz itt bőven: a Ráday Könyvesház "buszmegállót" létesít Pulán, az Alexandra is kiköltözik, a pécsi Jelenkor folyóirat szintén képviselteti magát, szóval lesz bőven alkalmunk találkozni kedvenc íróinkkal. A vendégek között szerepel Tóth Krisztina, Parti Nagy Lajos, Spiró György, Tolnai Ottó, Konrád György, Kukorelly Endre. A színház és az irodalom mellett Pulán koncertek (például Deladap!), vetítések (sok Lars von Trier) és táncelőadások is lesznek (Gergye Krisztián). A Mediawave Műhelye is itt kapott helyet, minden este koncerteken mutatják meg a nappali zenei workshopok eredményét. Csak Pula képes lefoglalni a völgylakót jó pár napra, pedig érdemes a többi faluba is átnézni.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=GYjLpE8z1Yp74MKz

Hangulatfokozó kisfilm - a fesztivál "hangjával", Galkó balázzsal

Sajnos idén a Krétakör nem vonul ki a völgybe, pedig a társulat előadásai mindig teltházra számíthattak. Helyette láthatunk Lully-operát, a Hegedűs a háztetőn-t a csíkszeredai társulat előadásában és egy, fiatal színészek által összeállított darab premierjét (Én egy szemüveges kisfiú vagyok - címe ellenére nem gyermekelőadás!). Természetesen idén is beveszik magukat a Völgy-Zugolyba a Tolkien-rajongók: a Középfölde Fesztivál névre hallgató programsorozat keretén belül fantasy-drámát láthatunk.

A zenei kínálat a Művészetek Völgyében meglepően sokszínű: az ős-Bikinitől kezdve az Amadinda ütősegyüttesen, drum'n'bass DJ-ken, Varnus Xavéron és a Sziámin át a Back To Blackig fellép itt mindenki. A dzsessz saját színpadot (a kapolcsi VölgyJazz), a világzene pedig, ugye, külön falvat (Öcs) kap. Érdemes elővenni a Pesti Műsor Művészetek Völgye-különszámát és egy filctollat, és kinézni a sok ezer program közül melyikre akarunk elmenni.

Forrás: [origo]

Kolbász és a virágok az ablakban - kapolcsi hangulat

A kapolcsi fesztivál igazi hangulatát azonban nem is a sok koncert vagy színházi előadás teremti meg, hanem a különleges helyszínek. Hallgattál már sanzont katolikus templomban? Állítottad már fel a sátradat egy dörögdi néni udvarán? Agyagoztál egy patak mellett? Láttál már kiállítást pajtában? Ha igen, az csakis a Művészetek Völgyében lehetett. Ha csak sétálsz Kapolcson, nézelődsz, itt-ott besodródsz egy kürtőskalácsos udvarba, kirakodóvásárba, koncertre, iszol egy sört - már jót kapolcsoztál.

Amit nem érdemes kihagyni: Kapolcs főterén (ahol a busz is megáll) Galkó Balázs a maga mély, mesélős hangján vezeti a VölgyRádiót, mellette egy isteni kolbászos, sajnos drága, de az egyik leghangulatosabb hely a völgyben, ahol enni lehet. Pulára is muszáj átmenni, annyi program koncentrálódik oda, és a taljándörögdi Klastrom is jó hely, ahol számtalan előadás, koncert és fesztivál lesz. Hajrá, völgyvendégek, de az információnál vegyetek térképet, és ne restelljetek stoppolni - völgyszokás.