Bigbandek csatáznak a LOW Fesztiválon

Vágólapra másolva!
Battle of Big Bands, vagyis nagyzenekarok csatája. A két világháború közti korszak Amerikájának közkedvelt zenei eseménye volt ez, melynek keretein belül két népszerű és virtuóz jazz-formáció mérte össze erejét. A LOW Fesztivál első koncertjének két fellépője e régi hagyományt eleveníti fel új formában: a bigband-zenében gyökerező kompozíciók egymással versengve mutatják be a kortárs németalföldi muzsika legkreatívabb szegmenseit, a vájtfülű közönség legnagyobb örömére.
Vágólapra másolva!

A bigband-kultúra megjelenése elválaszthatatlan az amerikai polgárháborút követő szabad(abb) eszmék terjedésétől: a rabszolgaság megszűnésével egyszeriben a feketék is kivették részüket a művészetekből, s ezzel új szín jelent meg a zenei palettán is. Az amerikai fekete ritmusok lassan átkeltek az óceánon, és a valceres-keringős tizenkilencedik századi Európát is meghódították.

A jazz és a swing 1920 körül érkezett a BENELUX államokba, s a második világháborút is túlélve főként az avantgárd és az európai free jazz elemek irányába hajlott el.

A Tetzepi receptje a következő: végy egy tizenöt tagú bigbandet, és a hagyományos nagyzenekari hangzást merítsd meg egy adag pikáns free jazzben, majd az így kapott egyveleget áztasd tömény swingbe.

A végén egy csipetnyi világzene és improvizáció kerüljön a zamatos gasztronómiai alkotás tetejére, és máris kész a Tetzepi Bigtet. Úgy látszik, a recept tuti, elvégre a bigband feszültéséget combo-kötetlenséggel mesterien elegyítő formáció pillanatnyilag Amszterdam legavantgárdabb zenekara.

A holland csapatot egyébként még 1997-ben álmodta meg Hans Leeuw trombitás, Esmée Olthuis szaxofonos, valamint az avantgárd zenei témái kapcsán híressé vált kanadai zeneszerző, John Korsrud. 2008-ban a Tetzepi a The Seed nevű programjával járja a világot, melynek alapkoncepcióját Korsrud azonos című musicalje adja.

Ebből a különleges, újító szándékú, experimentális muzsikából termékeny zenei inspirációt nyerhetett a holland Corrie van Binsbergen, Marco C de Bruin, Jorrit Dijkstra és Hans Leeuw, valamint az olasz Fabrizio Puglisi. Pozsony és Utrecht között hozzánk is benéz a csapat.

Forrás: [origo]

A Tetzepi Band

A "versenytárs" a Flat Earth Society (FES) - merész név egy bigband számára. A Földet lapos korongként definiáló tizenkilencedik századi angol tudóscsapat a valóságtól kissé elrugaszkodott, koridegen eszméivel vonult be a világtörténelembe, s valami hasonló a célja a belga FES-nek is. Művészi hitvallásuk ezért pontosan a merészség, az új ötletek régi elméletekkel történő kombinálása. Mindenhonnan merítenek: Kurt Weilltől a rég elfeledett krimisorozatok háttérzenéin át Henry Cow legformálisabb számaiig. A tizennégy tagot számláló bigtet repertoárja a konzervatív kottakövetéstől egészen az agyelhajító improvizációikig terjed, de szívesen nyúlnak más szerzők műveihez is.

A bigband 1998 óta működik, az alapítótag Peter Vermeersch vezetése alatt. A negyvennyolc esztendős klarinétos-zeneszerzőt egyébként a belga zenei színtér keresztapjaként tartják számon. Nem véletlenül, hiszen Vermeersch több legendás belga csapat kulcsfigurája: az ő nevéhez fűződik a FES mellett az avantgárd rock-jazzel operáló X-Legged Sally és az avantgárd popos hangzású A Group is. Producerként közreműködött Belgium legprominensebb indie-bandája, a Deus felvételein is.

Forrás: [origo]

Flat Earth Society

Battle of Big Bands - Tetzepi és Flat Earth Society - 2008. február 17. 19.30., Művészetek Palotája (IX., Komor Marcell u. 1.) Jegyár: 2500 Ft