Vágólapra másolva!
Újabb fellépővel bővül az idei Sziget kínálata: először látogat Magyarországra a régivonalas punk királyság egyik alapítóbandája, a Sex Pistols. Most már egészen biztos, hogy lesz Iron Maiden-koncert, a brit gitárzene hívei pedig a Kaiser Chiefs fellépésének örülhetnek. Emellett a kortárs popszíntér underground dívája, Róisín Murphy is tiszteletét teszi a Nagyszínpadon.
Vágólapra másolva!

A Sziget szervezőgárdája már jó ideje igyekezett elcsábítani hozzánk a Sex Pistolst, s most végre sikerült, méghozzá eredeti felállásban. A brit tarajosak valójában csupán egyetlen albumot és négy kislemezt jelentettek meg, mégis túlzás nélkül állíthatjuk, átírták a zenetörténelmet: nincs még egy banda, akiket ennyien utánoztak volna az elmúlt húsz évben, és nincs még egy formáció, akik ekkora utat jártak volna be a társadalomellenes garázs-anarchiától a világhírig.

A banda egyszerű, nyers és hangos rock'n'rollt játszott, Rotten pedig anarchiáról, erőszakról, abortuszról, fasizmusról és a társadalom apátiájáról énekelt - mindezt persze igencsak minimalista, háromakkordos megközelítésben (Sid Vicious kezdetben még hangszerét sem ismerte).

Amikor 1977-ben Erzsébet királynő uralkodásának huszonötödik évét ünnepelte az ország, a Pistols egy God Save the Queen (Isten óvja a királynőt) című B-oldallal "kedveskedett" őfelségének és "fasiszta uralmának". A nóta azonnal a brit listák élére ugrott, ám onnantól fogva mindennaposak voltak a razziák az egyébként sem példaszerű állampolgárként élő Pistols-tagok portáján.

Akárhogy is vesszük, a csapat Never Mind the Bollocks, Here's the Sex Pistols albuma korszakalkotóra sikeredett, nem is csoda, hogy a mű harmincadik születésnapjára újra összejött az egykori botránybrigád. Ma már persze - ötvenen túl - jóval higgadtabbak Anglia közellenségei, Johnny Rotten szarkasztikus humorával élve "most már csak a pénzért játszunk".

A fémzene hívei már tudják, hogy az Iron Maiden a nulladik napon dolgoztatja meg a nyakizmokat, az viszont hab a tortán, hogy a felvezető zenekar az Iron-basszer Steve Harris lányának zenekara lesz.

A mindössze 23 esztendős Lauren Harrist állítólag egy 2005-ös tehetségkutatón fedezte fel Russ Ballard brit producer, amikor még senki sem tudta, ki fia-borja a markáns hangú énekeslány. A csapat azóta mindenesetre már játszott Alice Cooper előtt és a világ legrangosabb rockfesztiváljain, most pedig egy hangulatos apa-meg-a-lánya turnén járja be a világot az Iron Maiden oldalán.

Karcos és sallangmentes leeds-i gitárzenei hagyományokra épülő, dallamos britpop csapat a Kaiser Chiefs, akik egy dél-amerikai futballcsapattól kölcsönözték nevüket.

A Kaiser Chiefs 2005-ös Employment című, csupasláger debütáló albumával "kapásból" befutott, s pozícióit aztán a sokfajta hangulatot és sokfajta színt felvonultató tavalyi Your Truly Angry Mob című nagylemezzel is megtartotta. A Kaiser Chiefs mindemellett élőben is ász: táncra, ugrálásra, heves fejrázásra és együtténeklésre ingerlő produkció.

Forrás: [origo]

Sex Pistols manapság