A Könyvfesztivál idén a családosoké is lesz

Vágólapra másolva!
Bret Easton Ellis, friss Esterházy-regény, új helyszín és a kisgyerekek lesznek a jubiláló Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál fő újdonságai idén, április 24. és 27. között. A Millenárisra költöző rendezvény - kihasználva a nagyobb helyszín és a zöld park adottságait - kisgyermekes családokat megszólító, látványos szabadtéri előadásokkal, nagyra nőtt gyermekkönyvfesztivállal, illetve képregényszigettel frissíti a megszokott, bőséges programkínálatot.
Vágólapra másolva!

A tavalyinál jóval nagyobb területen, a budai Millenáris Park két épületében, a Teátrumban és a mellette fekvő füves réten félezer könyves stand és 250 program várja az érdeklődőket április 24. és 27. között a XV. könyvfesztiválon. Zentai Péter, a szervező MKKE (Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülés) igazgatója azt ígérte, az idei Könyvfesztivál igazi "szabadtéri happening" lesz, amely minden korosztály számára kínál programot.

Az új helyszín lehetőséget ad a fesztiválon résztvevő könyvek tematikus, koncentrált bemutatására is: a Jövő Háza csarnokában találjuk majd a nemzetközi és hazai szépirodalmi kiadók, tudományos, művészeti és ismeretterjesztő műhelyek standjait, a Fogadó épületében pedig a tankönyvek, a gyermek- és ifjúsági művek, illetve a képregények kapnak helyet. A látogatók karszalaggal közlekedhetnek majd a különböző helyszínek között. A belépő 600 Ft lesz, és ára továbbra is levásárolható a fesztiválon.

Az idei Könyvfesztivál két nagy attrakciója Bret Easton Ellis látogatása, illetve Esterházy Péter nagy várakozással övezett új regényének a megjelenése. Az amerikai irodalom kultikus szerzője számos nagyhírű írókollégája (Salman Rushdie, Kertész Imre, Slawomit Mrozek, Robert Merle, Mario Vargas Llosa, Günter Grass, Jorge Semprún, Umberto Eco) után veszi át a fesztivál díszvendégeként a Budapest Nagydíjat. A hazai olvasók már eddig is hozzáférhettek magyar nyelven Ellis regényeihez, most azonban az Európa Kiadó újrakiadásainak köszönhetően egészen biztosan könyvvel a kezünkben mehetünk az író dedikálásaira.

Bár a Könyvfesztivál - a kortárs magyar irodalomra koncentráló Ünnepi Könyvhéttel szemben - elsősorban nemzetközi merítésű, már többéves hagyomány, hogy a hazai alkotások jelentősebbjei tavasszal debütálnak. Így a Magvető Kiadó is több magyar szerző kötetét a Könyvfesztiválra jelenteti meg, ezek közül Esterházy Péter új regénye a legnagyobb irodalmi szenzáció. A Semmi művészet című kötet április 14-én, a szerző 58. születésnapján jön ki a nyomdából, az olvasók elsőként a fesztiválon vehetik kezükbe. "Műfaját tekintve igazi Esterházy-prózának mondható" - mutatta be a könyvet Morcsányi Géza, a Magvető Kiadó igazgatója, aki még azt is elárulta a műről, hogy "leginkább apakönyv vagy mégis inkább anyakönyv", amelyben tovább szövődik a családregény.

Forrás: MTI
Az idei Könyvfesztivál hazai sztárja: Esterházy Péter

A Könyvfesztivál díszvendége ezúttal az az ország, amely az egész világ éves könyvtermésének 20%-át egymaga adja ki, és ahol meglepő módon Petőfi Szabadság, szerelem verse szerepel az általános iskolai irodalomkönyvben: Kína. A magyar kiadók közel félszáz különböző műfajú, kínai vonatkozású kötet megjelentetését időzítették az alkalomra. Ezek közül a legérdekesebb az egyetlen Nobel-díjas kínai szerző, Gao Xingijan Lélek-hegy című könyve (Noran), illetve Jiang Rong Farkastotem című regénye, amely jelenleg Mao Ce-tung Vörös könyvecské-je után a második legolvasottabb könyv az országban.

A mai Kína első nagy irodalmi bestsellere a hatvanas évek kulturális forradalma elől a nomád pásztorokhoz menekülő fiatalember filozófiai története. A regény érdekessége, hogy szerzője a hatalmas siker ellenére sem bújt ki a névtelenségből: csak annyit tudni róla, hogy valószínűleg egy hatvanas éveiben járó egyetemi tanár bújik meg az álnév mögött. A hatalmas sikerű könyvből most minden idők legdrágább kínai filmje készül.

Idén sem marad el a Könyvfesztivál keretein belül megrendezett Európai Elsőkönyvesek Fesztiválja, Dunajcsik Mátyás személyében ezúttal egyetlen magyar résztvevővel. A 18 uniós ország frissköteteseinek szövegeiből most nemcsak az Élet és Irodalom április 18-i, illetve a Magyar Lettre tavaszi száma válogat mellékletében, de egy kétnyelvű (angol-magyar) ajánló katalógus segítségével is megismerkedhetünk a fiatal szerzőkkel. A fesztivál harmadik napján, április 26-án délután a Gács Anna és Békés Pál vezette beszélgetésen személyesen is lehet találkozni az induló írókkal.

Az idei Könyvfesztivál egyik legnagyobb újítása, hogy a tavaly kísérleti jelleggel elindult, néhány lelkes kiadóból álló gyermekkönyv-szekció most gazdag programsorozatot és széleskörű áttekintést nyújtó "mini-fesztivállá" terebélyesedik. A Millenáris szombati családi programjairól már ismerős játszóház, babusgató, bábszínház és kézműves műhely a fesztivál ideje alatt is helyet kap a parkban, és kiegészül koncertekkel (Kaláka és Sebő), mesterségbemutatóval, gólyalábasokkal, mutatványosokkal és sárkányeregetéssel.

Forrás: [origo]
Amerikai díszvendégünk, Bret Easton Ellis A vonzás szabályai filmváltozatának főszereplőjével, James Van Der Beekkel

Az első alkalommal felállított Képregénysziget szintén nagy érdeklődésre számíthat: itt a Scott Adams népszerű Dilibertjét középpontba állító képregénykiállítás mellett a kiadók is képviseltetni fogják magukat legfrissebb kiadványaikkal.

A kínai vendégeskedéshez kapcsolódik két másik tárlat: fotókiállítás mutatja be, hogyan készül a távol-keleti ország az olimpiára, illetve magyar fotósok Kínáról készült képeit láthatjuk a Mai Manó Ház Millenárisra kitelepült tárlatán. A tavaly november elhunyt Szabó Magda előtt tiszteleg a Könyvfesztivál az írónőről elnevezett teremben berendezett, Szabó Magda arcait bemutató fotókiállítással.

A 15 éves nemzetközi könyves rendezvény újdonságai nem merülnek ki ebben: sikerkönyve magyar megjelenésével egy időben érkezik a német irodalom Esterházyja, Ingo Schulze, most vehetjük kézbe először Grecsó Krisztián Tánciskola című új regényét, kötet formában forgathatjuk Térey János Aegon-díjas Asztalizene című darabját, és nem utolsósorban lesz osztrák-svájci-magyar futball-körmérkőzés.