A divat mondja meg! - olasz divathétvége a múzeumban

Vágólapra másolva!
Moschino, Missoni, Cavalli, Patrizia Pepe, Ferré - ezekkel a nevekkel sokszor találkozunk a női magazinok lapjain egy-egy kihívó kreáció fotója fölé biggyesztve, de hogy milyen divatházakat rejtenek, milyen irányvonalat képviselnek, vagy ki áll az extravagáns kollekciók mögött, ez legtöbb esetben ködös. A május 24-25-i hétvégén a Műcsarnok fogadja be az első olyan magyarországi divateseményt, amely a nemzetközi divatvilág eddig nem túl ismert top márkáit a magyar nagyközönség elé viszi. Két nap alatt nyolc divatbemutatót és több mint ezer pret-a-porter összeállítást láthatunk a múzeum felturbózott tereiben: 35 méteres kifutó, hich-tech fény-és hangtechnika, óriáskivetítők, minimalista design.
Vágólapra másolva!

Boglyasra tupírozott kóctömeg és ívesen görbedő vállak? Tüllanorák és hordhatatlan szoknyák? Nem olyan elrugaszkodott gondolat a divatot, mint az egyik legfiatalabb képzőművészeti formát elképzelni - főleg, amikor a kifutókon vonuló extrém haute couture kreálmányokat nézzük, amelyeknek olykor jóval több közük van a képzelethez és a művészi szabadsághoz, mint a praktikumhoz. A divat épp úgy határterülete a képzőművészetnek, mint a fotó vagy a formatervezés: megvannak a saját belső - bár gyakran változó - önkényes elvei és esztétikai normái. Petrányi Zsolt, a Műcsarnok közismerten új utakat kereső igazgatója szerint múzeuma két hasonló rendezvény befogadásával már nyitott a design, illetve az antik műtárgyak világa felé; most a divattal szeretnék tágítani a bemutatott kortárs képzőművészeti palettát.

A május 24-vel kezdődő hétvégén azonban a divatnak nem az az extrém iránya kap főszerepet, amely a leginkább közelít a művészethez. A már-már "ruhaszobrászat"-nak ható haute couture helyett a magyar közönség a nemzetközi divatcégek jóval praktikusabb, hordhatóbb pret á porter kollekcióit ismerheti meg. "Mi nem nagyon ismerjük ezt a felpörgött divatkultúrát" - mondja Czeizel Judit, aki nyolc éve tervez Milánóban a legnagyobb olasz divatházaknak. "Kint szólhat a divat a művészetről, megvannak az alapok: a nők ismerik a tervezőket, és figyelik a trendeket, de nálunk még az az első lépés, hogy olyan ruhákat mutassunk, amelyeket el tudunk magunkon képzelni, és amelyekből ötleteket meríthetünk."

A Nation & Fashion a tervek szerint minden évben más nemzet divatkultúráját mutatná be: első alkalommal, 2008-ban a legnagyobb diktátorok, az olaszok mutatkoznak be, következő évben pedig a szervezők a francia luxusbrandeket tervezik meghívni az eseményre.

A kétnapos monstre show színvonalas bemutatkozás lesz, amely minden részében a külföldi divatbemutatókhoz igazodik majd: például a modellek és a díszletek az eredeti olasz divatbemutatókra megálmodott stílust, designt, zenét, sminket és frizurát fogják visszaadni; így azt látjuk majd, amit Milánóban is láthattunk volna. A 30 modellen 15 sminkes és 5 fodrász dolgozik majd, hogy minél gyorsabban menjenek az átállások; a szünetekben pedig az óriáskivetítőkön werkfilmeket és más kollekciók bemutatóit láthatjuk. A 35 méter hosszú kifutó a Műcsarnok bejáratától kezdve három termen húzódik majd végig az apszisig. Egy divatház körülbelül 150 darabot mutat be kollekciójából, 45 kifutás alatt.

Két nap alatt nyolc brand kollekciója vonul végig a kifutón: május 24-én láthatjuk a Patrizia Pepe, a Moschino, az M Missoni és a Just Cavalli bemutatóját, 25-én pedig a Guess by Marciano, a John Richmond, a Dsquared és a Ferré mutatkozik be. A Nation & Fashion célja nem az, hogy a divatbemutatók láttán rohanjunk megvásárolni a tetszetős ruhadarabokat - borsos áruk miatt ezek csak úgyis nagyon szűkre szabott vevőkörre számíthatnak -, hanem hogy legyen rálátásunk a divatvilág nemzetközi történéseire, és hogy lassan Budapest is bekapcsolódjon a divat nemzetközi vérkeringésébe.

Fotó: Hajdú D. András

Fontos misszió az is, hogy a nagyközönség figyelmét is ráirányítsa a divat világára. Eddig a nagy külföldi divatházak csak szűk körű, exkluzív V.I.P.-bemutatókon képviseltették magukat. A Nation & Fashion flexibilis jegyáraival, illetve szabad - meghívóhoz nem kötött - bejárással a divat iránt érdeklődő nagyközönséget szeretné bátorítani, hogy nézzen bele a délután négytől folyamatosan futó divatbemutatók valamelyikébe.

Nation & Fashion divathétvége - 2008. május 24-25. 16.00 - 22.00; Műcsarnok (XIV., Hősök tere) Jegyár: 2500 Ft (napijegy); 1500 Ft (az utolsó két bemutatóra szóló belépő, 18.30 után); 4000 Ft (mindkét napra)