Közel száz vasmadár a levegőben

Vágólapra másolva!
Hangos, izgalmas és látványos - idén augusztus 16-án szombaton és 17-én vasárnap nyitja meg kapuit a Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató a kecskeméti katonai repülőtéren, a Magyar Honvédség 59. Szentgyörgyi Dezső repülőbázisán, minkét nap azonos programmal. Huszonegy ország és számos polgári szervezet többtucat gépét láthatjuk a magasba emelkedni, a katonai és polgári repülőgépek és helikopterek bemutatói mellett pedig a hadtörténeti kiállításokra, bemutatókra is érdemes ellátogatni a helyszínen.
Vágólapra másolva!

A Kecskeméttől észak-keletre található harcászati repülőbázis a pápai, a szolnoki és a taszári katonai repülőtér után a hazai légvédelem egyetlen megmaradt bázisa; egyúttal korszerű, a NATO elvárásainak megfelelően kialakított katonai terület. A bázis közel 100 ezer látogató fogadására készül az augusztusi hétvégén, így idén is garantáltan nemzetközi szintű légiparádéban lesz részünk. Úgy tűnik, 2008 egyébként is ideális év egy haditechnikai bemutatóra Magyarországon, hiszen két kerek évforduló - a Magyar Honvédség 160. és a Magyar Légierő 70. születésnapja - is idénre esik.

Természetesen a Magyar Légierő elmúlt hetven esztendejének számos régi, szolgálatból már kivont és új, aktív repülőgép- és helikopter típusát láthatjuk levegőben és földön egyaránt, a rendezvény abszolút sztárjai viszont hazai fronton a MiG-29 Fulcrum vadászgépek mellett a JAS-39 Gripen harci repülők lesznek. A markáns harci járművek mellett persze a polgári légvonal is képviselteti magát: a légimentők EC-135T2-eseitől kezdve a Red Bull műrepülő gépein át a MALÉV hatalmas Boeing utasszállítójáig számos magyar vasmadarat láthatunk a két nap alatt.

A szomszédos országok - Ausztria, Szlovákia, Szlovénia, Horvátország, Szerbia, Románia - mellett Lengyelország és Csehország is képviselteti magát a rendezvényen, de Görögország, Spanyolország és Olaszország is visszaigazolta részvételét. Újra eljönnek hozzánk a látványos légiprodukcióval delegáló, közönségkedvenc Török Csillagok, a nagysebességű harci gépek rajongói pedig holland és belga F-16-osoknak, a finn F-18-asnak, a francia Rafalenek és a svéd Gripen-gépeknek örülhetnek. Láthatjuk az égen siklani az Öböl-háború híres tankvadászát, az amerikai légierő tulajdonában álló A-10-es "Varacskos disznót" is, továbbá eljön hozzánk a világ egyik legprofibb vadászgépe, az F-15-ös.

A bemutató egyik csúcspontja kétségkívül a NATO gigantikus E-3 Sentry AWACS légtérfelderítő gépének dinamikus bemutatója lesz. A típus gyártása 1992-ben állt le, s mivel összesen csupán hatvannyolc darab gép gördült le a gyártósorról, valóban ritkaságszámba megy az ilyesfajta légiparádé.

A légi bemutatók között a szárazföldön is lesz látnivaló, a rendezvény ideje alatt voltaképpen folyamatosan. Megnézhetjük a Magyar Honvédségben rendszeresített szárazföldi eszközök kiállítását és harci bemutatóját, ellátogathatunk a muzeális repülőgépek kiállítására vagy éppen a hazai és külföldi repülőeszközök földi bemutatójára.

Forrás: [origo]
A török gépek 2007-ben | További képek a tavalyi repülőnapról

A 160 éves Magyar Honvédség és a 70 éves Magyar Légierő múzeumi kiállításán legendás és kevésbé ismert, szolgálatból már kivont gépeket tekinthetünk meg, a katonai térképek és katonai ruházat kiállítása szintén érdekes csemege a magyar hadtörténet iránt érdeklődő látogatók számára. Katonamúltunk és honvédelmünk tárgyi és írásos emlékeit járhatjuk körbe a 90 éves a Hadtörténeti Intézet és Múzeum különleges, jubileumi kiállításának keretein belül, továbbá bemutatkozik a tiszt- tiszthelyettes-képzés és a katonai sajtó is augusztus 16-án és 17-én.

Ha haditechnikáról van szó, nem maradhat ki a felsorolásból a Magyar Veterán haditechnikai kiállítás vagy az évről évre óriási érdeklődésre számot tartó II. világháborús amerikai haditechnikai kiállítás sem. Még mindig szárazföldön maradva, gyors és erős autókkal is találkozhatunk Kecskeméten: lesz Ford-, Hyundai-, Opel-, Saab-, Volvó- és Daf-kiállítás, testközelből vehetjük szemügyre a Forma-1 és a Dakar versenyautóit is.

Amíg a szülők bemutatókon és kiállításokon vesznek részt, ingyenes gyermek-foglalkoztatók várják a legifjabb látogatókat.

Forrás: [origo]
Red Bull légi bemutató | További képek a tavalyi rendezvényről

Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató, Kecskemét, 2008. augusztus 16-17.
Jegyár: Felnőtt: 3.500 Ft, gyerek: 1.500 Ft