Nonstop rajzfilm két estén át a KINO-ban

Vágólapra másolva!
116 éve, 1892. október 28-án vetített először rajzolt mozgóképeket a falra egy Émile Reynaud nevű ambiciózus francia mérnök kis párizsi mozijában, ezért 2002-ben az évforduló tiszteletére ezt a napot nevezte ki a Nemzetközi Animációs Szövetség az animáció világnapjának. A jeles naphoz idén több animációs program kapcsolódik, a legnagyobb ezek közül a KINO-ban szervezett kétnapos vetítésfolyam, ahol válogatott külföldi és magyar rajzfilmeket nézhetünk kedden és szerdán. Ismétlés az Uránia moziban vasárnap.
Vágólapra másolva!

Az animáció világnapjához kapcsolódóan szervez fesztivált október 28-án és 29-én a KINO és az Uránia mozi. A szakmai beszélgetésekkel lazított vetítésen mindkét nap délután négytől késő éjszakába hajlóan nézhetünk külföldi és hazai rajzfilmeket. Az esemény különlegessége, hogy a magyar animáció egyik gyöngyszemét, Kovásznai György zenés rajzfilm-vígjátékát, a Habfürdő-t október 29-én este a Magyar Nemzeti Filmarchívum jóvoltából egyszeri alkalommal az eredeti 35 mm-es kópiáról vetíti a KINO.

De láthatunk több alkotást a méltán nagyra tartott hazai animáció más mestereitől is, például Macskássy Gyulától és Varga Csabától, és vászonra kéredzkedik a legfiatalabb generáció is, szintén szerdán vetít a mozi egy válogatást az elmúlt évek legjobb magyar animációs diplomafilmjeiből.

A várható érdeklődés miatt a rendezvénynek évek óta helyet adó Uránia mozi november 2-án megismétli a filmes programokat.

Események még az animáció világnapjához kapcsolódva:

A Marczibányi téri művelődési központ Animarczi néven indít animációs sorozatot, első nap október 28., amikor nonstop mennek a filmek, például Bill Plympton, Don Hertzfeldt, Jan Svankmajer egy-egy alkotása, de képviseltetik magukat a magyar animátorok is, Czakó Ferenc, Kovásznai György és a Kcskeméti Filnmstúdió munkáit láthatjuk.

A Pixel Galériában, a Millenárison Hommage á Kovásznai címmel november 16-ig látható a Kovásznai György életműve előtt tisztelgő kiállítás, amely olyan kortárs képzőművészek animációs filmjeiből nyújt válogatást, mint Orosz István, Csontó Lajos, Nemes Csaba vagy Rutkai Bori. A kiállítás megtekintése ingyenes.

A debreceni MODEM-ben kedden szintén egész nap rajzfilmeket nézhetünk, a vetített alkotások zöme a szocialista korszak animációit mutatja be. Például terítékre kerülnek az orosz Alexander Tatarsky és Kovásznai legjobb filmjei (többek között a Habfürdő is), de lesz Egon és Dönci, és orosz animációs stúdiók munkáiból is láthatunk válogatást. A vetítés ingyenes.