Nem baj, ha burnyákok: indul a Red Bull Music Clash

Vágólapra másolva!
A Red Bull Music Clash idei első rendezvényén a debreceni Lovarda Egyetemi Kulturális és Konferenciaközpontban csap össze egymással a rockdobosból és gettórapperből metálos celebbé fejlődött Ganxsta Zolee és a Kartel, valamint a reggae és Jamaika első magyar meghonosítója, a Ladánybene 27 - mindez március 25-én, szerdán. Lesznek feladatok, porondmester és versenytaps, és többek között mindkét zenekarnak át kell majd értelmeznie a Relax című tűzforró szintidiszkóslágert a nyolcvanas évekből. Ganxsta Zolee-val és a Ladánybene gitárosával, Bodnár Tiborral beszélgettünk.   
Vágólapra másolva!

Ganxsta Zolee: "Nem baj az, ha burnyákok"

- Szereted a reggae-t?

- Nem mondanám, hogy szeretem, de meghallgatom. Én punk vagyok.

- Ezen a rendezvényen rapzenekarként lesztek jelen? Vagy rockerek lesztek?

- Metálrapperek leszünk. Megpróbáljuk jól érezni magunkat, és úgy játszani a dolgokat, ahogy jólesik. Érdekes lesz, mert meg vannak adva bizonyos szabályok, számokat kell átdolgoznunk, világslágereket vagy a Ladánybene dalait, de nagyon sok műfajban játszunk majd. Lesz ott rockabilly, techno meg punk is, sőt, lesz egy visszafogott lazább rapszám is.

- Fel kell majd dolgoznotok a Frankie Goes To Hollywood Relax című számát. Hogy őrzitek meg a férfiasságotokat mindeközben?

- Én nagyon szeretem azt a számot. A Lemmy bőgőse is szerette, akkor mi miért ne szeretnénk? A Frankie Goes To Hollywood nagyon jó számokat csinált, nem baj az, hogy burnyákok. Rammsteines indusztriálmetálosan dolgoztuk fel, nagyon súlyos lesz.

- Lesz egy vendégetek is. Ki ő?

- Nem tudom, hogy el lehet-e mondani, mert elvileg meglepetés lesz. De Kontor Tamás lesz a KGB zenekarból. Ő fog énekelni, én beülök a dobok mögé, a többiek meg bőgőzni és gitározni fognak, jó kis funkos móka lesz az. Motörhead- és Ramones-számokat játszunk majd.

- Dopemannel egy kereskedelmi televízió főzőműsorában békültetek ki. Mennyire volt az igazi?

- Igen, így történt. Annyi az egész, hogy újra beszéltünk egymással. Korábban sem különösebben fújtunk egymásra, csak nem beszéltünk. Aztán most megint. Bár nem tudom, hogy még mindig jóban vagyunk-e, mert aztán meg lett beszélve egy közös fellépésünk, én meg azt lemondtam. Nem feltétlenül volt az az érdekem, hogy újra együtt álljunk a színpadra, meg a kiadóknak sem feltétlenül. Úgyhogy le kellett mondanom, ez van.

- A Red Bull rendezvényére koncertként vagy vetélkedőként tekintesz?

- Koncert lesz, ami azért lesz jó a közönségnek, mert egyszerre két zenekart is láthat két színpadon.

- Van jegyed az AC/DC-re?

- Nincs. Felmerült utólag, hogy szerzek, meg tudtam volna is, de nagyon sokba került. A feleségem akart nagyon elmenni rá. (A felesége hátul megjegyzi, hogy még mindig nagyon elmenne rá.) Illetve még mindig elmenne rá nagyon. De én nem tudok, mert egész éjjel próbálunk majd.

- Ki a jó rockzenekar ma Magyarországon?

- A Tankcsapda. Ők nagyon jók. Vicces, hogy annak idején a Sex Action előzenekaraként kezdték, most pedig ilyen messze jutottak, a Sex Action meg tetszhalott.

- És ki a jó a rapper itthon?

-Mi. Ez ilyen rapmetál. Összehoztuk a rapet és a metált.