Virslis majális és eszement rockandroll: programok a hosszú hétvégére

Vágólapra másolva!
A három napra duzzadt hétvégén egymást érik a pecsenyesütős majálisok és a tavaszköszöntő bulik. Három borfesztivál zajlik egyszerre, holland zenekarok búcsúznak, újra Budapesten a Moog, nagy csinnadrattával nyílik Almádiban a balatoni bringásközpont, Pécsett bulival zár a Zsolnay-gyár, a gemenci erdőben kincskereső játékot rendeznek, a Velencei-tónál piknik lesz. Ha valaki még nem táblázta be május első, borongósnak ígérkező hétvégéjét, segítünk.
Vágólapra másolva!

Fővárosi vigasságok: bor és rockandroll

Majáliskörképünket a fővárosban kezdjük, ahol két népszerű gasztronómiai fesztivál zajlik egyszerre, be kell osztani, mikor melyikre megyünk, az igazi ínyencek egyiket sem hagyják ki szívesen. A Millenárison rendezett Budai Gourmet nevű fesztivált amatőr szakácsőrülteknek, gasztrobloggereknek és egyéb kreatív konyhai lelkeknek ajánljuk, ugyanis itt a szokásos pincészeteken kívül nívós éttermek is kínálják kóstolóikat. Lehet séfeket és sommelier-ket faggatni, ötleteket meríteni és izgalmas alapanyagokkal ismerkedni. Most először Gasztro Klubot is rendeznek, ahol a közélet, a gasztronómia és a borászat egy-egy ismert szereplőjének részvételével zajlanak majd beszélgetések a konyha világáról és az abban szerzett tapasztalatokról. Az ínyencfesztivál csütörtöktől vasárnapig tart, és veteránautók szépségversenye is kiegészíti a programokat.

Ehhez képest a csupán kétnapos, pénteken és szombaton zajló Balatoni Borok Fesztiválja kissé más jellegű: itt a borok játsszák a főszerepet, és gasztronómiai beszélgetések helyett világzenei koncertek szállnak be a szórakoztatásba. Összesen húsz pincészet állítja ki borait a Feneketlen-tónál zajló eseményen, köztük olyan nevek, mint a Figula, a Légli, a Konyári vagy a Szeremley Pincészet. Aki szívesen hallgat borozgatás közben zenét, annak érdemesebb talán szombaton menni, akkor lép fel egymás után a Csík, a Makám és a Besh o droM.

Ha borúsabbra fordul az idő, jó menekülési lehetőség a Ludwig Múzeum frissen megnyílt Anton Corbijn-kiállítása. A holland származású fotográfus és rendező életművéből 200 portréfotót és jó pár videoklipet sorakoztat fel a retrospektív tárlat. A falakon olyan figurákkal nézhetünk farkasszemet, mint Clint Eastwood, Kylie Minogue, Luciano Pavarotti, David Bowie, Naomi Campbell, Cameron Diaz, Johnny Depp, Kurt Cobain, Bono vagy az alagútban sejtelmesen visszaforduló Ian Curtis. A számos együttes (például a U2, a Nirvana vagy a Coldplay) közül, amellyel Anton Corbijn élete során együtt dolgozott, a kiállítás önálló termet szentel a Depeche Mode tagjairól készült portréknak. A Joy Division frontemberéről, Ian Curtisről 2007-ben készült Control című nagyjátékfilmjét több alkalommal is vetítik a kiállítás nagytermében, például most szombaton fél háromkor.

Ami a bulikat illeti, nem lehet okunk panaszra, a hosszú hétvégét megelőző csütörtökön egy hatalmas bulival zárul a Nincs Lehetetlen holland kultfeszt, az A38 hajónak egyszerűen minden szegletében buli lesz, mi a gyomorban zajló koncertet ajánljuk leginkább, itt lép föl ugyanis a modern, elektronikus bossa novát játszó Zuco 103 és az újhullámos szintipopban utazó, vidám Vive La Fete. A Zuco 103 egy háromtagú csapat, nemzetiségét tekintve a kooperáció brazil-német-holland, a feketefürtös, gömbölyű Lilian Vieira énekesnő ebből a brazil láncszem. 2004-ben már jártak Magyarországon, a Szigeten léptek föl, most teljesen új számokkal jönnek, idén májusban jelent meg legújabb lemezük.

Utánuk lép színpadra a Vive La Fete nevű banda, amely karcos és őrült electropopot játszik, de igazán ellenállhatatlanná énekesnőjük, a feltupírozott hajú, extrovertált szőkeség, Els Pynoo karizmája teszi őket. Bájos, hogy franciául őrültködnek, jól áll az újhullámos szintinek ez a kis Serge Gainsbourg-os, ye-ye énekesnős beütés. Karl Lagerfeld is kedveli őket, több Chanel-divatbemutató zenéjét ők állították össze. Nevük egyébként azt jelenti franciául, hogy éljen a bulizás, ez jó ómen.

Forrás: [origo]

Ezalatt a Gödörben elektrodiszkós programját mutatja be a Prieger Fanni énekesnővel kiegészült Anima Sound System, vendégük az utóbbi egy évben szuperszonikus sebességgel a legkúlabb zenekarrá váló The Kolin lesz. Éjfélkor divatbemutató is színesíti a programot, ha nem akarsz sörnél többre költeni, ide menj.

Másnap estére az Egyesült Államokból nemrég hazatért The Moog lemezbemutató koncertjét ajánljuk, a nagy hírű SXSW-fesztiválról érkezik a csapat a Merlinbe, hogy az új, Razzmatazz Orfeum című második albumuk számait a hazai közönségnek megmutassák. A CD-t ezen az estén lehet először megvásárolni. Az este vendége a másik jeles indierock-formáció, a székesfehérvári Jacked, a koncertek után a Gumipop és a Kunk DJ kollektíva szabadulnak rá a dj-pultra.

A Moog alternatívája a munka ünnepének estéjére a Fish! nevű rockzenekar születésnapi koncertje a Dürer-kertben, fellép velük az Óriás is, illetve a tabáni majális hagyományos rockkoncertjei, ahol május 1-jén este Horváth Charlie és fia, Horváth Ákos, Török Ádám és a Mini, Deák Bill Gyula, a Beatrice és Keresztes Ildikó lép fel.

Erre a hétvégére érkezik Budapestre a modern bossanova jóképű, fekete fürtös olasz istene, Nicola Conte is, hogy magyar kolléganőjével, a szép hangú Harcsa Veronikával együtt adjon koncertet a Take Five dzsesszkocsmában május első három estéjén. Koncertjét azoknak ajánljuk, akik nemcsak a mester korai, retró filmzenés, ironikus munkáit kedvelik, hanem hívei a simulékony jazzy zenéknek is, Conte ugyanis az utóbbi években a lüktető, instrumentális bossa novás nujazztől inkább az érdektelenebb smooth jazz felé mozdult el.

Vasárnapra azoknak a kényelmes fővárosiaknak, akik a hétvége valószínűsíthetően egyetlen napsütéses napján sem kirándulnak messzebb a belvárosnál, a Gödörben rendezett Tánc- és performance-fesztivált ajánljuk, maga a rendezvény kétnapos, de vasárnapra sűrűsödtek az izgalmasabb programok, lesz csatornamese és videós tűzszínház, fellép a TÁP Színházból ismert Horváth Ezüst Kálmán kéz-és balettművész, és egy francia zenekar is koncertet ad.

Kisgyermekes családoknak inkább az óbudai Fő téren zajló Századforduló fesztivál programjait javasoljuk, délelőtt fellép Ágoston Béla kevésbé őrült zenekara, az Agostones ( az őrültebbik a Zuboly), később pedig a Budapest Ragtime Band és a Quimby. A gyerekeket több kitelepült bábszínház várja előadásaikkal, a színpad melletti teret pedig játszóházak, szekrény- és dobójátékok, hintók, régi képeslapok és kemencében sült finomságokat árusító bódék töltik meg.

Bár nem olcsó mulatság, de sok gyerek rajong érte: május 3-án Dolák-Saly Róbert gyermekműsorával indul el a Kölyökhajó idei programsorozata. A hajó minden vasárnap tíz órakor indul a Vigadó téri hajóállomásról, fedélzetén zenés, mesés programokkal és egy csomó lelkes gyerekkel.