Idén sem lesz Művészetek Völgye, helyette a helyiek bűvészkednek Kapolcson

Vágólapra másolva!
Az egykor oly sikeres kapolcsi összművészeti fesztivál, a Művészetek Völgye megrendezését már második éve lehetetlenítik el anyagi problémák. Tavaly szerényebb formában, Bűvészetek Völgye néven valósították meg végül a szervezők a rendezvényt, idén már ebbe sem vágtak bele. Helyette az érintett települések fogtak össze, hogy önerőből, helyi összefogással szervezzenek pótfesztiválokat. A Gyhmes rajongtábora már szedelődzködhet, valamint azok is, akik mindig meg akarták tanulni az indiai táncokat.
Vágólapra másolva!

Idén sincs igazi Művészetek Völgye fesztivál, helyette lesz viszont hat másik, jóval kisebb fesztivál, amelyeket az érintett települések szerveznek. Jó hír, hogy a régi Művészetek Völgye majdnem összes falva részt vesz a Völgykavalkádnak elkeresztelt új programsorozat rendezésében (azaz Kapolcs, Monostorapáti, Nagyvázsony, Öcs, Taliándörögd és Vigántpetend, Pula hiányzik), rossz hír viszont, hogy azért mégsem fog a mostani minden tekintetben az egykori kapolcsi fesztiválra emlékeztetni.

Például azért, mert minden falu külön kis fesztivált szervez különböző nevek alatt, amelyek nem egy időben, hanem csúsztatva kerülnek megrendezésre július 22. és augusztus 9. között. Hatból öt a július 26-26-i hétvégén zajlik, de nagy kár, a leggazdagabb programot összeállító dörögdiek például egy héttel később kezdik a fesztiválozást. A Dörögdi Fesztivál névre hallgató ambiciózus rendezvény majdnem olyan gazdag, mint a régi Művészetek Völgye, ha egy időpontra tették volna a többiekével, talán alig tűnne fel a látogatóknak, hogy változott valami két évvel ezelőtt képest.

A programkínálat érthető módon a legtöbb faluban szerényebb, de például csángó táncház, kamarazene, operett, dzsessz, kirakodóvásár és lángos lesz mindennap. Azért nézzünk pár eseményt, amiért érdemes elautózni a Káli-medencébe.

Kapolcs Völgytalálka néven szervezi programjait július 22-től 26-ig, vagyis most szerdától a hét végéig. Érdemes megkeresni a Petőfi Irodalmi Múzeum éppen itt tanyázó vándorbuszát, amelyben a nyelvről rendeztek be interaktív, modern kiállítást. Csütörtökön itt ad koncertet a Kistehén, pénteken meg a Belmondo. A híres-neves szentesi gimnázium diákjai az utcán mutatják be színházi produkciókat, de láthatunk olyan előadást is, amely Jézus életét dolgozza fel akciófilmes eszközökkel. Jóga minden reggel, bábelőadások délelőtt, lovaglás egész nap.

Öcsön csak szombat-vasárnap lesznek programok, de köztük nem találtuk igazán izgalmasat, bár a kézműves műhelybe mindig át lehet ruccanni üveget festeni.

Annál inkább érdekes Monostorapáti programja, például az Iskola utcai körforgalomban egész idő alatt borsarok üzemel. Pénteken Varnus Xavér orgonista és a Kerekes Band ad koncertet, nem együtt, hanem egymás után. Aztán mindenféle lesz még itt, csillagnézés, ska-koncert, zenekari felvonulás, Jó estét nyár, jó estét szerelem!-előadás meg tűzijáték.

Vigándpetenden fazekastalákozó lesz, míg Nagyvázsony a standup comedy fellegvárává válik erre az időszakra. A Dumavölgy nevű rendezvényen minden este a Dumaszínház és a Showder Klub fellépői szórakoztatják a közönséget, napközben pedig vásári komédia, karikatúra-kiállítás deríti jókedvre a népet. A Kinizsi Pál-kötődés miatt a vitézi tematika is hangsúlyt kap, lovagi tornát, reneszánsz vigasságokat is találunk a programok között.

Forrás: [origo]

Úgy tűnik, a taljándörögdieknek sikerült összekalapozniuk a legtöbb pénzt különféle pályázatokon, itt tíz napig tart a fesztivál, amelyen fellép a Ghymes, és minden ingyenes. Ezért is sajnáljuk, hogy itt csak július 31-én kezdődnek az események. Valószínűleg kevesen fognak két egymást követő héten ellátogatni erre a vidékre, így választani kell Kapolcs és a többiek, vagy Taljándörögd. A döntéshez jöjjön egy kis segítség.

Mire lehet tehát Dörögdön számítani? A Klastrom színpadon komplett dzsesszfesztivál zajlik a műfaj elismert képviselőivel (Babos Gyula, Harcsa Veronika, Berki Tamás). Az Esélyek Háza nevű programhelyszínen koncertek és író-olvasó találkozók lesznek, azért is érdemes ide elnézni, mert mindennap friss süteményt sütnek, és az egyik teremben Balla Demeter fotóiból láthatunk kiállítást. Lesz japán és indián sátor is, Szőke András Szomjas György filmklubot és retro-sztriptíz műsort vezet, és a Godot Dumaszínház legjobb fellépői ide is ellátogatnak (például Szőke, Badár, Litkai, Bödőcs).

Forrás: [origo]

Lesz még kugliverseny, rádiószínház és töméntelen gyermekprogram, és ez idő alatt rendezik meg a Lőke Kúrián a Ghymes együttes fesztiválját is, amelyen nemcsak a Szarka-fivérek mutatják be különböző produkcióikat, de fellép Hobo, Gerendás Péter, Nagy Bandó András és Dolák-Saly Róbert is, valamint levetítik a Szíven szúrt ország című filmet.

A Varázsszőnyeg nevű helyszínen annyi program lesz, hogy az már külön fesztiválnak számít a mai időkben, az indiai kultúra iránt fogékonyak nagyon sok érdekes dolgot tanulhatnak itt három nap alatt. Mészáros Adrien az odisszi tánc különböző jelentésű kézjeleit segít elsajátítani, de bele lehet kóstolni a dél-indiai Bharatanatyamba és a kathakba is. Lesz sok jóga, hennafestés, filmvetítés és persze Bittner Dóra, az indiai táncművészet legismertebb hazai képviselője is itt lesz, tanít is, táncol is.