Papírhajók, vízimanók: programok gyermeknapon

Vágólapra másolva!
Május utolsó vasárnapja hagyományosan a gyerekeké. Programokból most sincs hiány: a Kaukázus frontembere új gyermeklemezéről énekel, a belvárosban gyerekkönyv-bolhapiacon lehet válogatni, papírhajók úsznak, és nosztalgiavillamos indul a 19-es vonalán. Gyermeknapi programok a fővárosban és vidéken.
Vágólapra másolva!

Több mint száz éve rendeztek először a gyereknapot Magyarországon, a lufik, bohócok, vattacukor képe azóta több generáció emlékeiben kapcsolódik össze május utolsó vasárnapjával. A te gyerekeid se maradjanak ki a jóból. A május 29-30-i hétvégén rengeteg gyereknapi rendezvény közül válogathattok országszerte, többségük ingyenes. A legnagyobb a huszadik alkalommal megrendezett városligeti családi fesztivál, de ünneplik a gyerekeket a Gyermekvasúton, a Millenárison, a Művészetek Palotájánál, a Mikszáth téren, a Zöld Pardonban, az Elevenparkban és még ezer helyen. Néhány program kedvéért még messzebbre kirándulni is érdemes!

Gyereknap a Városligetben
Rendező: Nemzetközi Gyerekmentő Szolgálat
Helyszín: Városliget, Budapest
Időpont: 2010. május 29-30.
Belépő: ingyenes
Több info itt

A Nemzetközi Gyerekmentő Szolgálat huszadik éve rendez gyermeknapi mulatságot a városligeti napozóréten. Az évről-évre növekvő rendezvény mára egy terebélyes gyermekfesztivállá nőtte ki magát, ahol minden korosztály talál magának elfoglaltságot.

Extrák: Kaláka-koncert, bábszínház, Nemzetek Utcája finomságokkal, lovasterápia-bemutató, gyermek focibajnokság Buzánszky Jenővel, internetsátor, babarét, kirakodóvásár. (Jó tudni, hogy ingyenes fogászati és méhnyakrák-szűrésen is részt lehet venni.)

+ + +

Gyermeknap a Millenárison
Rendező: Millenáris
Helyszín: Millenáris Park
Időpont: 2010. május 29-30.
Belépő: vasárnap ingyenes; szombaton a gyerekjegy: 700 Ft, felnőttjegy: 900 Ft (családi jegy: 2300 Ft)
Több info itt

A Millenárison a hétvége mindkét napján programok várják a kisebbeket. Szombaton, a Vízi manók napján minden játék a víz köré épül: az interaktív játszóházban a békakirály lányának esküvőjére készülnek a gyerekek, a bábszínházban Vízipókról lesz szó. Vasárnap a változatos gyereknapi programokat pontgyűjtő játék fogja keretbe.

Extrák: Ghymes gyerekkoncert, Ládafia Bábszínház, Langaléta Garabonciások, Tündértáncház, kézműveskedés, társasjáték, arcfestés, baba játszóház, Bartos Erika, Alma-klub.

Forrás: MTI

+ + +

Gyermeknap a Művészetek Palotájában
Rendező: Művészetek Palotája
Helyszín: Művészetek Palotája, IX., Komor Marcell u. 1. Lágymányosi híd budai hídfő északi oldal.
Időpont: 2010. május 30. 10.00-15.00
Belépő: ingyenes
Több info itt

Gyereknap alkalmából még több programmal várja a családokat a Művészetek Palotája vasárnaponként megrendezett Cifra Palota és a minden hónap utolsó vasárnapján tartott Hetedhét ország műhelye.

Extrák: Magashegyi Underground gyermekkoncert, Rátóti Zoltán meséje, pantomim, Vitéz László, sakk, arcfestés, óriási játéktér, táncház, készségfejlesztő játékok, babajátszó, zeneovi, ügyességi játékok, kézműves foglalkozások.

+ + +

Gyermeknap a Gyermekvasúton
Rendező: Gyermekvasút és a Gyermekvasutasokért Alapítvány
Helyszín: Hűvösvölgy állomás és annak közvetlen környéke
Időpont: 2010. május 30.
Belépő: a programok ingyenesek, a vasútra pedig csak a 14 évnél idősebbeknek kell jegyet váltaniuk.
Több info itt

A gyerekek tiszteletére közlekednek a gőzvontatású nosztalgiavonatok és a nosztalgia motorvonati szerelvények is. A 14 éven aluli gyerekek pedig ingyen utazhatnak ezen a napon a Gyerekvasúton. A Hűvösvölgy állomás előtti téren felállított színpadon egész nap gyermekműsorok lesznek láthatók.

Extrák: hajtányozás, Hupikék törpikék, bábszínház, zenés játékok, alkotóház, játszóház, ugrálóvár, óriás távirányítós versenyautó-pálya és állatsimogató.

+ + +

BKV Gyereknap
Rendező: Budapesti Közlekedési Zrt.
Helyszín: Kelenföldi villamos kocsiszín XI., Bartók Béla út 137.
Időpont: 2010 május 29.
Belépő: ingyenes

A BKV szintén kínál programokat a családoknak. A hagyományos gyermekprogramok mellett szakmai kalauzolással egybekötött kocsiszínlátogatást is szerveznek.

Extrák: nosztalgiavillamosok indulnak félóránként a Batthyány térről a rendezvény helyszínére.

+ + +

Családi nap a Mikszáth téren
Rendező: Civilek a Palotanegyedért Egyesület
Helyszín: VIII., Mikszáth Kálmán tér és környéke (Magyar Nemzeti Múzeum, Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Sárkányos Gyermekkönyvtára)
Időpont: 2010. május 29.
Belépő: ingyenes
Több info itt

Extrák: gyerekkönyvek bolhapiaca, aszfaltrajz, hangszersimogató, táncház, fajáték-kiállítás, kavicslabirintus, játékos múzeumi foglalkozások, animációs filmek vetítése, vezetett túrák a VIII. kerületben és a Magyar Rádióban, dzsesszkoncertek.

+ + +

Zöld Pardon Gyereknap
Rendező: Zöld Pardon
Helyszín: Zöld Pardon XI., Goldmann György tér, Petőfi híd budai hídfő déli oldal
Időpont: 2010. május 30.
Belépő: ingyenes
Több info itt

A sikerre való tekintettel már harmadik alkalommal rendezi meg az alapjáratban szabadtéri koncerthelyszínként működő Zöld Pardon gyermeknapi rendezvényét sok mesével, kézműveskedéssel, programokkal.

Extrák: Kardos-Horváth János (ex-Kaukázus) gyereklemezbemutató, ugrálóvár, aszfalt-rajzverseny, arcfestés, papírcsónak-verseny a tavon, rendőrautó bemutató, kedvezményes gyereknapi menü, bábszínház.

+ + +

Gyereknap a levegőben
Rendező: Challengeland Kalandpálya
Helyszín: Csillebérci Szabadidőközpont, XII., Konkoly Thege Mihály út 21.
Időpont: 2010.05.29-05.30.
Belépő: 2800-3800 Ft kortól, magasságtól függően (kísérőjegy pl. szülőknek: 400 Ft)
Több info itt

Négy éve üzemel Csillebércen a Challengeland Kalandpálya, ahol a fák közé kifeszített drótkötélpályákon próbálhatja ki mindenki ügyességét és bátorságát. Összesen 15 darab pályát alakítottak ki, mindegyik más nehézségű. A Kalandpálya már három éves kortól várja a gyerekeket, de főleg a nagyobbaknak fog élvezetet okozni a magasban egyensúlyozás.

Extrák: Kalandpályás Maci, ajándékok, meghosszabbított nyitva tartás (este hétig). A felnőtteket éjszakai mászáslehetőség várja.

+ + +

Gyereknap rossz időben
Rendező: Elevenpark
Helyszín: Új Buda Center XI., Hengermalom út 19-21. 2. emelet
Időpont: 2010. május 28-30.
Belépő: gyerekeknek 1800 Ft, felnőtt 1000Ft
Több info itt

Az Elevenpark az ország legnagyobb játszótere: körülbelül 4000 négyzetméteren várja a gyerekeket az ugrálóvár, gokartpálya, óriáscsúszda, mászótorony, trambulin és még ezerféle játék. Ide borongós időben érdemes jönni leginkább, mivel a helyszín fedett, esőben sem ázunk meg.

Extrák: sportfoglalkozások, ügyességi versenyek, kézműves foglalkozások, arcfestés, mesesarok, Napvirág együttes és Vipo kutya.

+ + +

Gyereknap Pesthidegkúton
Rendező: Klebelsberg Kuno Kultúrkúria
Helyszín: Klebelsberg Kuno Kultúrkúria II., Templom u. 2-10.
Időpont: 2010. május 29. 15.00-19.00
Belépő: ingyenes
Több info itt

Extrák: mesekert a pécsi Bóbita Bábszínházzal, a miskolci Csodamalom Bábszínház, Kolompos együttes, kézműveskedés, játszóház, ügyességi és logikai játékok, arcfestés és hempergő.

Forrás: MTI

+ + +

Gyereknap Győrben
Helyszín: Győr, Radó-sziget
Időpont: 2010. május 30.
Belépő: ingyenes
Több info itt

Győrben már hagyomány, hogy a Radó-szigeten szervezik meg a több ezer érdeklődőt vonzó ingyenes szabadtéri gyermeknapi majálist. A program általában egy-egy téma vagy évforduló köré épül, így kóstolhattak bele a gyerekek korábban játékos formában Mozart Varázsfuvolá-jának világába, Lúdas Matyi történetébe. Idén az állatmesék adják a programok keretét: főszereplők lesznek Vuk, a kis róka, Kele a gólya, Hú a bagoly, a parazsat evő táltos paripa, a károgó varjú és társaik.

Extrák: zsonglőrtanoda, ki-mit-tud, Alma zenekar, Törpe Birodalom, ügyességi játékok, kézműves foglalkozások, lufiszobrászat, kézműves vásár, körhinta, babajátszótér.

+ + +

Gyermeknapi forgatag Szombathelyen
Helyszín: Szombathely, Történelmi Témapark (Aréna utca); eső esetén: AGORA - Művelődési és Sportház (Szombathely, Március 15. tér)
Időpont: május 30.
Belépő: ingyenes
Több info itt

Extrák: Szalóki Ági-koncert, Mesebolt Bábszínház, fejtörő a labirintusban, furfangos próbák, hajómodell készítés, lovagi játékok, babajátszó.

+ + +

Gyermeknapi Mesés Várjátékok Miskolcon
Helyszín: Miskolc, Diósgyőri vár (Vár utca 24.)
Időpont: 2010. május 28 - 30.
Belépő: gyerekeknek 600 Ft, felnőtteknek 900 Ft
Több info itt

Huszonötödik alkalommal rendezi meg gyermeknapon Miskolc városa lovagkori gyermekfesztiválját. Háromnapos barangolás a középkort idéző mesék, gyermeki álmok világában.

Extrák: gólyalábasok, bábszínház, bűvészműsor, lovagi bemutató, íjászok, középkori táncház, életkép, középkori ételek kóstolója, meseszínház, óriásbábok, zászlóforgatók, középkori bűvészmutatványok, középkori hétpróba, lovagi- és mesterség-bemutatók, középkori játszóház, vendégfogadó és kézműves vásár.

+ + +

Csiribiri gyereknap Debrecenben
Helyszín: Debrecen, Kölcsey Központ, Baltazár Dezső tér
Időpont: 2010. május 29.
Belépő: ingyenes, a koncert 1500 Ft
Több info itt

Extrák: Halász Judit-koncert, játszóház, KRESZ-játszótér, meseszínház.

+ + +