Karakas közel volt az éremhez, Szávayék kiestek, Csehék döntőért úsznak - olimpia percről percre
2012. július 30. 10:02
Vágólapra másolva!
Nem sikerült bedzsúdóznia magát Karakas Hedvignek a legjobb négy közé, a vigaszágon viszont nyert egy jukóval, már csak egy győzelem kellett volna a bronzhoz, de kikapott francia ellenfelétől, így ötödik lett. A sportlövő Sidi Péternek sem sikerült döntőbe jutnia. Cseh László az elődöntőbe jutott 200 pillangón, de javítania kell a döntőbe kerüléshez. Biczó, Hosszú és Verrasztó Evelyn is továbbjutott. Roger Federer második meccsét is megnyerte, Babosék viszont kiestek párosban. Kövesse a nap eseményeit percről percre!
A hat sorozatból álló selejtezőben eddig egy kilencest lőtt az elsőben, a második sorozatban pedig két lövése nem lett tízes, így összesen háromszor hibázott. A selejtezőből az első nyolc jut a döntőbe.