Marosi Ádám olimpiai bronzérmes

olimpia, london 2012, 
Marosi Ádám a 2012-es londoni nyári olimpia férfi öttusa vívás számának döntőjében a Copper Box csarnokban
Vágólapra másolva!
Egész nap kiegyensúlyozottan versenyezve a 2009-ben világbajnok Marosi Ádám bronzérmet nyert a londoni olimpia öttusaversenyében, míg a másik magyar induló, Kasza Róbert a 12. helyen végzett Londonban.
Vágólapra másolva!

A hibátlan lovaglás után Kasza a negyedik, Marosi pedig az ötödik helyről várhatta a zárószámot, a lövészettel kombinált futást. Marosi gyorsan megelőzte Kaszát, és végig jobban is lőtt, így hamar kiderült, hogy csak ő csatázhat az éremért a magyarok közül.

Az élen futó Svoboda (cseh), Csao (kínai) páros azonban szinte alig hibázott a lövészetben, így nem lehetett őket megfogni, kettőjük között dőlt el az aranyérem sorsa, végül a cseh öttusázó győzött.

Marosi a második lövészet után kicsit megközelítette ugyan őket, de meglehetősen kifutotta magát, így a végére elfáradt, és csak arra maradt ereje, hogy magabiztosan tartsa a harmadik helyet. A célban mind a két kezét az ég felé emelve jelezte, hogy maximálisan elégedett a bronzéremmel. Kasza Róbert folyamatosan csúszott vissza, és végül a 12. helyen végzett.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
A galériáért kattintson a képre!

Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány a döntő után elmondta, hogy nagyon jó eredmény Marosi harmadik helye, főleg azok után, hogy milyen rosszul kezdte a vívást.

"Szerencsére néhány kör után magára talált, és a vívásban szerzett 880 pontja pont az a határ, ahonnan még volt esélye a győzelemre. Ádám és Robi is jól úszott, a hibátlan lovaglás pedig mesébe illő volt. Az utolsó szám előtt úgy számoltunk, hogy egyiküknek meg lehet az érem. A kínai srácról nem tudtuk, hogy ilyen jól lő és fut. Könnyű a kínaiakat összekeverni, és egyébként is keveset járnak Európába versenyezni. Összességében nagyon örülök a bronzéremnek."

A szövetségi kapitány Kasza gyengébb kombinált számáról elmondta, hogy a magyar öttusázónak márciusban térdműtétje volt, csak májusban kezdett el edzeni, ez a kihagyás pedig meglátszott a futásán, nem volt olyan dinamikus és energikus a mozgása. Kasza a célbaérés után elsírta magát Pálvölgyi vállán.

Az utolsó szám kezdési időpontját háromszor tolták el, Pálvölgyi Miklós erre így reagált: "Ha öttusáról van szó, korrekt rendezést csak Magyarországon várhatunk."

Út a bronzéremig:

Vívás

Az első tus a vívás volt, ebben a 26 éves Kasza 13 összecsapás után a második helyen állt. A magyar szurkolók egy "Go Robert Kasza go" feliratú magyar zászlóval felszerelkezve buzdították a KSI idén Eb-ezüstérmes versenyzőjét, aki a verseny középső szakaszában visszaesett, de azért megőrizte helyét a jobbak között. Végül 20 győzelemmel és 15 vereséggel zárt.

Forrás: MTI/Kollányi Péter

A 2009-ben világbajnok Marosi gyengén kezdett, első hat asszójából ötöt elvesztett. Aztán fokozatosan belelendült a 28 éves öttusázó, s 25 találkozó után már hatodik volt, holtversenyben többek között Kaszával. Ő ugyanolyan mérleggel végzett, így csak 20 ponttal maradt 900 pont alatt.

Úszás

A 200 méteres gyorúszással folytatódott az öttusa, Kasza Róebrt a harmadik futamban úszott, és már száz méter után egy testhosszal járt a mezőny előtt. Bár az előnyéből fogyott a végére, így is simán nyert, 2:01.59 perces ideje 1344 pontot ért. Marosi a legerősebb, ötödik futamban állt rajtkőre, amelyben a hetedik lett, ideje 2:02.08 perc volt, ez 1336 pontot hozott neki.

Forrás: MTI/Kollányi Péter

Az úszásban az ötödik futamot megnyerő egyiptomi el-Geziri végzett az élen, aki 1:55.70-es idejével új olimpiai csúcsot úszott öttusában. Kasza hetedik, Marosi nyolcadik lett úszásban.

Lovaglás

Harmadjára következett a lovaglás, ahol mindkét magyar, Kasza Róbert és Marosi Ádám is hibátlanul teljesített, így a befejező összetett szám előtt a negyedik, illetve az ötödik helyen állnak.

Forrás: MTI/Kollányi Péter

A két magyar közül Marosi lovagolt előbb, és végig nagyon magabiztosan vette az akadályokat Trinidad nyergében. A Connickal induló Kasza lemásolta Marosi lovaglását, és szintén a maximális 1200 pontot gyűjtötte be, a két magyar mellett csak az olasz Riccardo de Luca maradt hibátlan ebben a számban.

Kasza így a negyedik, Marosi pedig ötödik volt a futásból és lövészetből álló záró szám előtt, előbbi kilenc-, utóbbi tizenegymásodperces hátránnyal indult. Az élen a cseh Svoboda állt, mögötte a kínai Csao és az orosz Leszun következett, a kombinált számban történteket pedig már ismerjük.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!