Vágólapra másolva!

Callgirlnek vélték a polgármester-helyettest



A Nemzetközi Olimpiai Bizottság két tagja, a finn Peter Tallberg és az orosz Vitalij Szmirnov cáfolta azokat az állításokat, amelyek szerint közük lenne a NOB hónapok óta tartó korrupciós botrányához. Ugyanakkor kiderült, a NOB egyik küldötte az 1988-ban Östersundban callgirlnek vélte a helyi polgármester-helyettes asszonyt.

Gun-Brit Martensson elmondta, hogy az Östersundba látogató NOB-tagok egyike a hivatalos vacsorán azt hitte róla, hogy az ő szórakoztatására rendelték oda.

"Igazán mókás helyzet volt. Úgy vélte, callgirl vagyok. Mikor rájött a tévedésre, jót nevettünk az eseten" - nyilatkozta Martensson asszony, majd nevetve hozzátette: - "Lehet, hogy ha elfogadom az ajánlatát, akkor mi rendezzük az 1994-es téli olimpiát..."

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság két tagja, a finn Peter Tallberg és az orosz Vitalij Szmirnov cáfolta azokat az állításokat, amelyek szerint közük lenne a NOB hónapok óta tartó korrupciós botrányához.

Bár a 61 éves Tallberg neve nem szerepel azon a 13 személyt tartalmazó listán, amely a vesztegetésekkel kapcsolatosan megvádolt NOB-tagok nevét tartalmazza, a sportdiplomata kijelentette: semmi rendkívüli nincs abban, hogy három fia - Peik, Andreas és Mathias - olyan városokban dolgozott, ahol olimpiai pályázatot adtak be.

"Nincsenek félelmeim, tiszta a lelkiismeretem. Semmi olyat nem követtem el, ami a NOB szabályaival ellentétes lenne. Személyes kapcsolataim révén tudtak gyermekeim elhelyezkedni" - mondta Peter Tallberg.

Peik Tallberg az 1996-os nyári olimpiára kandidáló Toronto pályázati bizottságának dolgozott. Andreas Tallberg az idő alatt élt Stockholmban, amikor a svéd főváros a 2004-es olimpiára jelentkezett. Mathias Tallberg pedig egy reklámügynökségnél dolgozott a 2000-es nyári ötkarikás játékoknak otthont adó Sydneyben.

Az orosz Vitalij Szmirnov cáfolta, hogy nagyértékű ajándékokat fogadott el az elmúlt évben téli olimpiát rendezett naganói szervezőktől. Az Orosz Olimpiai Bizottság elnöke hangsúlyozta, mindig a NOB szabályai szerint cselekedett, bár azt elismerte, ő is Naganóra adta le szavazatát.MTI

Ajánló: