Vágólapra másolva!

Fellegek gyűlnek a NOB felett



A japán sajtó Juan Antonio Samaranch lemondását követeli. A svájci parlament gazdasági és adóügyi bizottsága épphogy csak jóváhagyta az ország kormánya által a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak nyújtott adókedvezményt. Sydneyben is aggodalmaskodnak.

A NOB-on belül kirobbant korrupciós botrány kapcsán a Jomiuri Simbun című napilap úgy fogalmazott, hogy "ha a NOB a reformok mellett döntött, akkor elkerülhetetlen annak megkérdőjelezése, hogy Samaranchnak a helyén kell-e maradnia. A jó érzés azt diktálja, hogy mondjon le, hiszen ellenkező esetben az emberek arra a következtetésre juthatnak: az olimpiai játékokat meg kell szüntetni."

A Mainicsi Simbun szerint a NOB újjáalakításához elkerülhetetlen Juan Antonio Samaranch távozása. Az Aszahi Simbun azt írta, hogy Samaranchnak "gyorsan távoznia kell".

A Szankei Simbun című újság meglátása szerint a korrupciós botrányért a NOB elnökének kell vállalnia a teljes felelősséget, mert az olimpiai mozgalomból ő csinált "pénzgyártó masinát".

A svájci parlament gazdasági és adóügyi bizottsága épphogy csak jóváhagyta az ország kormánya által a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak nyújtott adókedvezményt.

A képviselők Georg Stucky bizottsági elnök beszámolója szerint élénk vita után, csupán 12-11 arányban szavaztak a NOB forgalmi adó alól való mentesítésére. A döntést a parlament alsóházának márciusban kell majd megerősítenie, avagy elvetnie.

A lausanne-i székhelyű NOB-nak 1981 óta nem kell Svájcban adót fizetnie, de az 1995-ben bevezetett forgalmi adó alóli kivételezettségre vonatkozó külön kérelemre csak háromévi várakozás után, tavaly szeptemberben kapta meg a kedvező választ a kormánytól.

Francois Carrard, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság főigazgatója előzőleg tagadta, hogy a NOB a kedvezmények visszaadása mellett döntött volna. Azt azonban elismerte, hogy a kérdés - az ő, Marc Hodler alelnök, valamint Juan Antonio Samaranch elnök felvetésére - valóban napirendre került, mivel a szervezet az utóbbi időben bekövetkezett korrupciós botrány miatt nem akarja kellemetlen helyzetbe hozni az otthont adó svájci hatóságokat is.

Carrard hozzátette: a támogatás csak 217 ezer dollárt tesz ki évente, nem pedig a híresztelések szerinti 1,45 milliót. Elmondta azt is, hogy a NOB csak a 2002-es Salt Lake City-i téli olimpia ügyében megkezdett vizsgálatok végső lezárását követően dönt az ügyben.

Frank Sartor, Sydney városának polgármestere kedden elégedetlenségét fejezte ki amiatt, hogy - a Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó bizottságának döntése értelmében - annak ellenére utazik küldöttség a 2000-es olimpia helyszínére, hogy a nemzetközi szervezet vezetése biztosította az ausztrál szervezőket: nem szándékozik elvenni tőlük a nyári játékok rendezési jogát.

Francois Carrard, a NOB svájci főigazgatója és Jacques Rogge, a nemzetközi szervezet végrehajtó bizottságának belga tagja február végén azért utazik Sydneybe, hogy információkat szerezzen az ausztrál pályázat körülményeiről.

"Úgy gondolom, jó lenne, ha a NOB saját ügyeit vizsgálná ki, az ausztrál szervezőket pedig hagyná dolgozni. Nem hiszem, hogy lennének olyan tények, amelyek azt igazolnák, hogy Sydney - pályázata során - etikai határt lépett volna át" - fogalmazott a polgármester.MTI

Ajánló: