Vágólapra másolva!

Pippen első meccse a Rocketsben



Scottie Pippen 15 pontot dobott és 11 lepattanót szedett a San Antonio Spurs elleni előkészületi mérkőzésen, és ezzel csapata második legjobbja volt - Charles Barkley mögött. A Houston 106-104-re nyert.

Charles Barkley egy golfpályán írta alá új megállapodását a houstoniakkal, amely szerint öt hónapra egymillió dollárt keres majd, ezzel a "csekélységgel" csinálva helyet barátjának, Pippennek.

Hakeem Olajuwonnal a centerposzton a Rocketsnek összesen három játékosa tartozik a sportág legjobb 50-je közé. Kár, hogy Clyde Drexler visszavonult…

Pippen elsőre zsákolással mutatkozott be a Compaq Centert csordultig megtöltő 16 285 nézőnek. Később csak 5/11-gyel dobott mezőnyből, de így is, 37 perc játék után a második legeredményesebb volt a mérkőzésen, amit a Spurs 1,6 másodperccel a vége előtt bukott el.

Malik Rose - az NBPA tárgyalóbizottságának tagja - ugyanis ekkor két büntetőt kihagyott. Az elsőt "csak úgy", a másodikat aztán szándékosan, hátha tudnak mezőnyből dobni egy kosarat, de nem sikerült.

Barkley volt a legeredményesebb, igaz, 22 pontjából 14 büntetőből született. Sir Charles a hétvégén még Michael Jordannel együtt golfozott a Bob Hope Classicon. Olajuwon nem golfozott, de csak 14 pontig jutott 20 percnyi játékkal.

[ mécs ]

Ajánló: