Vágólapra másolva!

Fokváros inkább 2012-ben rendezne olimpiát



"Őszintén hiszek benne, hogy 2012-re pályáznunk kellene, mivel akkor már tényleg komoly reményekkel indulnánk harcba" - fogalmazott Ball, aki szerint a 2008-as rendezvényre versengők között Peking számít az első számú esélyesnek.

Juan Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke még a múlt évben sürgette Fokvárost, hogy adja be jelentkezését, mivel a földrész első olimpiáját megszerezni szándékozó dél-afrikaiak komoly háttérrel rendelkeznének. Ball most azt követően fejtette ki véleményét, hogy nemrégiben úgynevezett "közvetítők" vették fel a kapcsolatot a pályázati bizottsággal. A meg nem nevezett személyek azt ajánlották fel, hogy adott esetben befolyással tudnának lenni a NOB helyszínt eldöntő szavazására.

A 2004-es ötkarikás játékokért korábban ringbe szállt Fokváros is azon helyszínek között volt, amelyeket utólag olyan vádak értek, hogy ajándékokkal próbálta NOB-tagok szimpátiáját elnyerni.MTI