Vágólapra másolva!

Samaranch jövője biztos - Havelange vétett



A NOB elöljárói szerint Juan Antonio Samaranch az olimpiai mozgalom vezetője marad. Joao Havelange, a FIFA volt elnöke az egyike azon kilenc személynek, akik megsértették a NOB szabályait a naganói pályázat során.

Carrard szerint a tagság tisztában van azzal, hogy a személyével kapcsolatban bizalmi szavazást kérő Samaranch a legalkalmasabb személy, aki kivezetheti a NOB-ot a korrupciós ügyek kapcsán felszínre került válságból.

A főigazgató állásfoglalásával egyidőben Dick Schultz, az Egyesült Államok Olimpiai Bizottságának (USOC) elnöke is annak a reményének adott hangot, hogy a jelenlegi NOB-elnök a helyén marad.

"Ha Juan Antonio Samaranchnak távoznia kellene, veszélybe kerülne a reformfolyamat. Belső harcok kezdődnének az utódlás miatt, ami elvonná a figyelmet a szükségessé vált lépések megtételétől" - fogalmazott Dick Schultz.

Az USOC elnöke elmondta, hogy az általa vezetett bizottság mindenképpen támogatja a reformokat.

Joao Havelange, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) volt elnöke az egyike azon kilenc személynek, akik megsértették a Nemzetközi Olimpiai Bizottság szabályait a naganói olimpiai pályázat során.

Havelange mellett a portugál Fernando Ferreira Lima Bello, a brazil Sylvio de Magalheas Padilha, a marokkói Hadzs Mohammed Benzsellun és az észak-koreai Kim Ju Szun is több alkalommal, vagy többek kíséretében látogatott el Naganóba, noha a NOB szabályai szerint, a helyi olimpiai bizottság költségére hivatalos látogatáson legfeljebb egy alkalommal és egy családtag kíséretében kereshetik fel a NOB-tagok a rendezési jogra pályázó országot.

A Japán Olimpiai Bizottság (JOB) pénteken azt közölte, hogy a NOB szabályait kilencen sértették meg, az erről készült jelentést pedig hétfőn továbbítják a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak, amely a korábbi olimpiák rendezőit felkérte, hogy vizsgálják ki, milyen szabálysértések fordultak elő a pályázatuk során.

A JOB forrásai szerint az algériai Mohamed Zerguini, a mexikói Pedro Ramirez Vazquez, az ecuadori Agustin Arroyo és az amerikai Robert Helmick szintén a "többszöri" naganói látogatók közé tartozott, a vizsgálóbizottság szerint azonban egyikük sem szakmai jellegű utazáson vett részt. Utóbbi négy személy közül Zerguini és Arroyo még a NOB tagja, jóllehet az ecuadori sportvezető a Salt Lake City-i botrány miatt kizárás előtt áll.

A japánok listájára nem került fel a holland Anton Geesink és a dél-koreai Kim Un Jong, akik ugyan szintén egynél több alkalommal vizitáltak Naganóban, ám ott nemzetközi sportversenyeken vettek részt, előadásokat tartottak, vagyis látogatásuk "szakmainak" minősült.(MTI)

Ajánló: