Vágólapra másolva!

A NOB-kizárások amerikai visszhangja



- Elmúlt az az idő, amikor elegendő a problémákat meghatározni, most már konkrét, az alapokat is érintő reformokat várunk. Amíg ezek nem lépnek életbe, a NOB nem tudja helyreállítani a tekintélyét. Olyan változtatásokra van szükség, amelyek révén végleg és egyértelműen kiküszöbölhető lenne az ajándékok és luxusutak szokásrendszere. A kizárások azonban önmagukban nem oldják azt meg, hogy jelenleg átláthatatlanok a NOB eljárásai, amelyeket illetően elszámolási kötelezettsége sincs a szervezetnek - fogalmazott John McCain, a washingtoni szenátus tekintélyes republikánus tagja, aki a jövő hónapban elnökölni fog a kereskedelmi bizottságnak az olimpiai korrupciós ügy tisztázását szolgáló meghallgatásain.

- A szavak után a tetteké kell hogy legyen a főszerep, de azt is hibának tartom, ha csak öt hónap múlva kezdődnek változások. Úgy vélem, ez a határidő kritikus lehet a játékok sikerére nézve, mivel nemcsak a világsajtó, de a szponzorok sem tudnak ilyen sokáig várni - nyilatkozta Robert Garff, a SLOC elnöke.

A Salt Lake City-i szervezők számára gondot jelent, hogy a válság tavaly év végi kirobbanása óta egyetlen jelentős támogató sem állt a rendezvény mögé, és az 1,4 milliárd dolláros költségvetésből így még mindig hiányzik mintegy 288 millió.

(MTI)