Vágólapra másolva!

Előrehozzák a nyári időszámítást Sydneyben<br/>

Az olimpia miatt jövőre két hónappal korábban kezdődik a nyári időszámítás az ausztráliai Új-Dél-Wales államban, melynek fővárosa Sydney.

Michael Knight, a nyári játékok szervezőbizottságának elnöke elmondta, hogy erre az intézkedésre azért van szükség, mert így szeptember második felében, az olimpia idején este hét óráig lesz világos. A szomszédos államok vezetői még nem döntötték el, hogy követik-e Új-Dél-Wales példáját.

Október utolsó hétvégéje helyett tehát 2000-ben augusztus 27-én állítják előre az órákat Sydneyben. A nyári játékok alatt így kilenc óra lesz az időeltolódás Közép-Európa és a város között.

(MTI)

Ajánló:

A milleneumi olimpia hivatalos honlapja