Társoldalunk:

A Knicks a Pacerst is elkapta

Patrick Ewing hatot dobott 16 pontjából a végjátékban, és a New York Knicks megint idegenbeli győzelemmel kezdett: 93-90-re verték az Indiana Pacerst a Keleti főcsoport döntőjének vasárnapi első találkozóján. A szombat esti San Antonio Spurs - Portland Trail Blazers meccsen az "Ikertornyok", Tim Duncan és David Robinson egyaránt 21 pontot szereztek, és ezzel a hazaiak nyerték a nyugati döntő első összecsapását.

Fotó: Reuters

Ewing összefércelve is hős
Továbbra is Achilles-ín és bordasérülésektől sújtva, Ewingnak sok gondot okozott a nagyobb termetű Rik Smits őrzése, aki viszont felülkerekedett saját gyenge startján, és a negyedik negyedbeli két és fél perces roham alatt, amikor az Indiana 87-82-es előnyre tett szert 2:20-szal a lefújás előtt, nyolc pontot dobott. Ewing, aki a harmadik negyedben szinte nem dobott pontot, ekkor keményen ráment Smitsre, aki 36 másodperccel később kipontozódott. Ezután Allan Houston büntetőivel egy pontra csökkent a különbség. Antonio Davisszel szemben könnyebb dolga volt Ewingnak, és 51 másodperccel a lefújás előtt két büntetőt értékesített. Mark Jackson egyenlített, szintén a vonalról, ahonnan a második dobást kihagyta. A lepattanót Ewing szerezte meg, ismét lefaltolták, újabb büntetőivel a Knicks végleg átvette a vezetést.

Ewingot korábban sokat kritizálták a végjátékban kihagyott dobások, különösen az elpuskázott büntetők miatt. A New York edzője, Jeff Van Gundy szerint igazságtalanul bánik a sztrácenterrel a sajtó és aközvélemény: "Persze, hogy kihagyott helyzeteket, de tudják miért? Mert más helyzeteket kihasznált. ma este is bedobta a büntetőket, és olyan Achilles-ínnal játszik, amilyennel mások nem is járnának."

Fotó: Brent Smith/Reuters

Houston Miller felett dob kosárra
A Knicks régi mumusa, Reggie Miller, aki a végjátékban egy hármast hagyott ki, egyetértett. "Mindent megpróbáltunk, hogy kizökkentsük, de ő mindet bedobta. Sokat kritizálják indokolatlanul New Yorkban, de ő ennek a csapatnak a gerince már sok év óta. Úgy tűnik, rossz arcát mutatja a média és a közönség felé. Pedig azt kellene látniuk, mi mindent tesz értük."

Allan Houston 19 pontja mellett Latrell Sprewell, aki a kispadon kezdett, 16-tal járult hozzá a New York sikeréhez. A Knicks, amely az NBA történetének első együttese, amely alapszakaszbeli nyolcadik helyezés után főcsoportdöntőig jutott, idén eddig minden rájátszáspárharcot idegenbeli győzelemmel kezdett, utóbbi hat meccsüket sorozatban nyerték, a következőt kedden ismét Indianapolisban játsszák.

 

 

pont

lepattanó

asziszt

Indiana Pacers

90

Miller 19

Jackson,
A. Davis 7

Jackson 11

New York Knicks

93

Houston 19

Ewing 10

Childs, Ward 5

 

San Antonio Spurs

80

Duncan, Robinson 21

Duncan 13

Johnson 9

Portland Trail Blazers

76

Wallace 28

Wallace 8

Stoudamire 8

© Copyright Reuters Limited. © Hungarian translation Origo. Minden jog fenntartva.
A jelen képernyő Reuters-tartalmának a Reuters írásbeli engedélye nélkül történő közzététele vagy terjesztése kifejezetten tilos.



Ajánló: