Vágólapra másolva!

Reformokról tárgyalnak Lausenne-ban<br/>

A NOB 2000 elnevezésű, a nemzetközi olimpiai mozgalom megújítására létrehozott reformbizottság kedden és szerdán tartja első ülését Lausanne-ban.

A napirend szerint már bizonyos részletkérdesekről is tárgyal a három különbizottság: az egyik a NOB szervezeti felépítésével, a másik a NOB-nak a nemzetközi sportéletben játszott szerepével, a harmadik az olimpiai játékok színhelyének kijelölésével foglalkozik. Az elképzeléseket június közepén a NOB Szöulban sorra kerülő teljes ülése elé terjesztik.

Az már biztos, hogy a 2006-os téli játékokra pályázó hat város közül új módszer szerint választják ki a házigazdát. Szöulban nyolc NOB-tagból és nyolc sportolóból, nemzeti olimpiai bizottsági és nemzetközi sportszövetségi képviselőből álló különbizottságot választanak, ez a testület a hatból két kandidáló helyszínt terjeszt elő, és a teljes ülés június 19-én titkos szavazással dönt: hol rendezik 2006-ban a téli játékokat.

Érdekesség, hogy szigorú az előírás: az ajánlatot tevő 8 NOB-tag között nem lehet olyan személy, aki a NOB vb, vagy a szemlebizottság tagja, esetleg érdekelt, mint a pályázó ország állampolgára. (A pályázó városok: Zakopane, Poprád, Sion, Klagenfurt, Helsinki, Torino.)

(MTI)