Vágólapra másolva!

Csütörtök hajnalban kezdődik a döntő<br/>

Magyar idő szerint csütörtök hajnalban megkezdődik az NBA döntője, ahol az esélyesebbnek kikiáltott San Antonio Spurs a sérülésekkel tizedelt és hihetetlen bravúrral fináléba jutott New York Knicksszel méri össze erejét.

A San Antonio az egész csonka szezonban (a bérviták miatt csak 50 mérkőzést játszottak a bajnokság első szakaszában) kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, aminek köszönhetően 37-13-as győzelem/vereség mutatóval megnyerte az alapszakaszt a Nyugati-főcsoportban.

A San Antonio a rájátszás első fordulójában szenvedte el egyetlen play-off-beli vereségét, de ennek ellenére könnyedén továbbjutott a Minnesota Timberwolves elleni párharcban. A második fordulóban a Los Angeles Lakers ellen - némi meglepetésre - 4-0-ra győzött Gregg Popovich vezetőedző együttese, majd pedig a főcsoportdöntőben ugyanennyire bizonyult jobbnak a Portland TrailBlazersnél.

A Spurs taktikája elsősorban a két center, David Robinson és Tim Duncan játékára épül. Az "Ikertornyoknak" nevezett kettős rendkívül ponterős, és emellett kiválóan védekezik. Popovich szerint a finálé előtt az a legfontosabb, hogy csapata ne bízza el magát a szakértők által esélytelennek tartott New York ellen, hiszen akkor kellemetlen meglepetés érheti az együttest.

A Knicks páratlan szériát produkált a rájátszásban: előbb a Keleti-főcsoport alapszakaszbeli győztesét, a Miami Heatet búcsúztatta (3-2), majd az Atlanta Hawks ellen nyert fölényesen (4-0). Utóbbi diadal az NBA történetében új csúcsnak számít, hiszen korábban soha nem fordult elő, hogy a rájátszásba a nyolcadik - tehát legrosszabb - helyről induló együttes a konferencia-döntőbe jusson. A Keleti-főcsoport fináléjában ismét nagyszerűt produkált Jeff Van Gundy együttese: 4-2-re diadalmaskodott az Indiana Pacers ellen.

A döntőbe kerülés hatalmas áldozatokkal járt, hiszen előbb megsérült a csapat veterán centere, Patrick Ewing (aki az idei szezonban már pályára sem léphet), majd az együttes egyes számú csatára, Larry Johnson szenvedett térdsérülést a Pacers elleni hatodik találkozón. Johnson döntőbeli játéka kérdéses, és előreláthatólag csak az első összecsapás előtt derül ki, hogy az Indianával szembeni sorozatban nagyszerűen játszó center tudja-e vállalni a szereplést.

A négy győzelemig tartó finálé első mérkőzését San Antonióban játsszák, magyar idő szerint csütörtök hajnali 3 órakor.

(MTI)

Ajánló: