Vágólapra másolva!

Sydney, Salt Lake City: kevesebb elszórható NOB-pénz<br/>

Ezentúl kevesebb lesz, sok egyéb mellett, a rák és a limuzin, mert a Nemzetközi Olimpiai Bizottság Szöulban ülésező végrehajtó bizottsága kedden elfogadta azt az elvet, amely alapján a sydneyi nyári és a Salt Lake City-i téli olimpia szervezői a 2000-es, illetve a 2002-es játékok alatt csökkentik a NOB-ra szánt kiadásokat.

A NOB vb előtt Michael Knight olimpiai ügyekért felelős ausztrál miniszter és Mitt Romney, az amerikai szervezőbizottság elnöke beszélt a költségkímélő tervekről. A két város között ebben a kérdésben mindössze annyi volt a különbség, hogy míg Salt Lake City egymillió, addig Sydney többmillió dollárral akarja csökkenteni a reprezentációs kiadásokat.

Szó van többek között arról, hogy nem rendeznek ünnepélyes megnyitót a NOB teljes ülése előtt, nem szerveznek külön programokat a nemzetközi bizottsági tagok feleségeinek, akik ráadásul a megszokottnál kevesebb virágot kapnak majd. A NOB-tagok kevésbé előkelő szállodában fognak lakni, kevesebb autót vehetnek igénybe, és ritkább lesz az ingyenes étkezés.

- Samaranch elnök úr és a végrehajtó bizottság többi tagja is jól reagált a javaslatunkra. Kijelentették, hogy nem akarnak a szervező város terhére lenni és a versenyzők kényelme előbbre való az övéknél - nyilatkozta Mitt Romney és Michael Knight a meghallgatás után.

A költségcsökkentésre vonatkozó tervek ugyanakkor azért érdekesek, mert az előzetes számítások szerint Sydneyben és Salt Lake Cityben is nagyobb lesz a bevétel, mint ahogy arra korábban számítottak. Sőt, várhatóan mindkét helyszínen rekordnyereséget könyvelhetnek majd el a szervezők.

(MTI)

Ajánló:

A "mormon" olimpia honlapja