Vágólapra másolva!

Mégsem lesz ázsiai kosaras az NBA-ben<br/>

Egyelőre nem lesz ázsiai kosarasa az észak-amerikai profi bajnokságnak, mert a kínai Vang Csincsit nem engedte el hazai klubja a Dallas Maverickshez.

A Bayi Rockets annak ellenére megtartotta 212 cm-es játékosát, hogy az már megállapodott az amerikai klubbal, sőt június 30-án a szerződését is aláírta. Ross Perot klubelnök és Don Nelson vezetőedző Pekingbe is elutazott, hogy az egyesülettel megállapodjanak.

Mitch Richmond megállapodott új szerződéséről a Washington Wizards csapatával. A hamarosan aláírásra kerülő tervezet szerint négy év alatt 40 millió dollár üti a 34 éves kosaras markát, aki az előző idény során 50 mérkőzésen 19,7-es pontátlagot ért el.

Évi tízmilliós keresetével Richmond lehet az NBA legjobban kereső játékosa a bedobó posztján, ahol olyan riválisai vannak más csapatoknál, mint Allen Iverson, Kobe Bryant vagy Reggie Miller.

Chris Webber, a Sacramento Kings sztárja szemtanúja volt egy Los Angeles-i utcai lövöldözésnek. Négy személy hajnalban egy hamburgeres standhoz hajtott autójával, majd az ámokfutó egy 9 mm-es fegyverből tüzelt, ám szerencsére senki sem sérült meg. Mire kiért a rendőrség, a tömeg már szétoszlott, de a kosaras egyike volt a helyszínen maradottaknak. A rendőrök annyit még elmondtak, hogy nem Webber volt a célpont.

(MTI)

Ajánló:

Az együttes hivatalos honlapja