Vágólapra másolva!

Tízszázalékos adóemelés Sydneyben<br/>

Az ausztráliai Új-Dél-Wales kormánya 10 százalékos termék- és szolgáltatási adó bevezetéséről döntött, ami érint mindent, amiért az olimpiával kapcsolatban fizetni kell. A MOB attól tart, hogy az intézkedés következtében likviditási gondjai lehetnek.

Az áfa jellegű olimpiai adó minden termékre és szolgáltatásra vonatkozik, amelyet 2000. július 1-je után vásárolnak vagy vesznek igénybe, függetlenül attól, hogy ezek árát esetleg már korábban be kellett fizetni.

Török Ottó, a MOB pénzügyekért felelős igazgatója azt mondta, hogy az intézkedés likviditási gondokat okozhat a Magyar Olimpiai Bizottság számára. Ennek oka: az államkincstár csak a ténylegesen befizetésre kerülő "nettó" összeget állja, az adó befizetésének fedezetét - mivel azt majd visszatérítik - a MOB-nak kell előteremtenie.

Az új adó bevezetése rendkívül nehéz helyzetet teremt a nemzeti olimpiai bizottságok, a játékokról tudósító újságírók, valamint a turisták számára is, hiszen a szolgáltatások - például a szállodák, valamint szükséges bérlemények - árát hat hónappal az ötkarikás esemény kezdete előtt (sőt, egyes esetekben még korábban!) a plusz 10 százalékkal együtt kell kifizetni, de ennek visszatérítésére csak nehézkes, körülményes adminisztráció után, legfeljebb 2000 végén kerülhet sor.

(MTI)