Vágólapra másolva!

Győzött a Chicago Bulls<br/>

Hosszú nyeretlenségét szakította meg a Chicago Bulls, miután hazai pályán, szoros mérkőzésen legyőzte a New Jersey Netset. Dávid Kornél 13 percet töltött a pályán.

Dávid lendületben

Bostonba látogatott az Atlantic csoport harmadik helyezettje, a Houston Rockets. Charles Barkley félidei beszéde sem tudta annyira feltüzelni a houstoniakat, hogy behozzák az addig összeszedett 17 pontos hátrányukat. Kenny Anderson 20, és Paul Pierce 19 pontja, no meg Adrian Griffin 10 lepattanója és 9 gólpassza nélkül alighanem elhalássza a győzelmet a Rockets Bostonból. Kérdéses, hogy vajon Sir Charles beszéde hatott, vagy csak kiengedett a Boston a félidő után, mindenesetre még 5 perc 44 másodperccel a félidő vége előtt 52-27 volt a Celticsnek, ehhez képest a négypontos Rockets-vereség tisztesnek mondható.

Barkleynek különben rendeztek egy kisebb ünnepséget is a szünetben, Barkley kapott egy darabot a Boston Garden parkettájából és egy keretezett fotót, amelyen az egykori bostoni klasszissal, Larry Birddel küzd egy lepattanóért.

Kikapott otthonában az Atlanta a Golden State Warriorstól. A hazaiak közül Isaiah Rider 34 pontja említésre méltó, míg a vendégeknél Mookie Blaylock játszott kiemelkedően, 19 gólpasszt adott. Az Atlanta egyedül az utolsó előtti negyedet hozta (31-24-re), ez viszont természetesen kevés volt az üdvösséghez. A Golden State megszakította 11 meccse futó vesztő-szériáját.

Anthony Mason 21 pontot gyűjtött Charlotteban, e mellett 12 lepattanót szerzett, és adott 8 gólpasszt, hozzásegítve a Hornets-t a zsinórban negyedik győzelméhez. A Denver Nuggetsen az sem segített, hogy Nick Van Exel és Raef LaFrentz egyaránt 20 pontot dobott. A hazaiak húzóembere 21 pontjával, 12 lepattanójával 8 gólpasszával kétségtelenül Anthony Mason volt.

Pontszegény meccsen nyert a New York Knicks a Philadelphia 76ers ellen. A 85-78-ra végződött találkozón Patrick Ewing mind a nyolc mezőnybeli kísérletét elhibázta, "cserébe" 10 lepattanót kaparintott meg, Latrell Sprewell pedig 31 pontjával ellensúlyozta csapattársa gyenge produktumát. Ewing a sérültek közül került be a kezdőbe, a sztár a Keleti Főcsoport döntőjének második mérkőzése óta nem lépett pályára, achilles-ín sérülése miatt. Ewingot a holtszezonban műtötték, és csak az elmúlt hónap végén kezdhette meg újra a gyakorlást.

Megőrizte vezető pozícióját a Toronto Raptors a Central csoportban, annak ellenére, hogy a kanadaiak kikaptak a Milwaukee Buckstól. Glenn Robinson és Sam Cassell is 22 pontot szórt, közülük mégis az utóbbi érdemei a nagyobbak, 10 gólpasszával a műfaj legjobbja volt a mezőnyben.

Chicago Bulls - New Jersey Nets 71-69
United Center, 22 112 néző
A legjobbak (pont, lepattanó, gólpassz): Brand 16, Brand 14, Artest 7, illetve Van Horn 19, Van Horn 11, Marbury 9

Boston Celtics - Houston Rockets 100-96
FleetCenter, 16 683 néző
A legjobbak (pont, lepattanó, gólpassz): Anderson 20, Griffin 10, Griffin 7, illetve Mobley 23, Rogers 13, Drew 7

Indiana Pacers - Cleveland Cavaliers 136-88
Conseco Fieldhouse, 18 345 néző
A legjobbak (pont, lepattanó, gólpassz): Smits 25, Davis 20, Miller 8, illetve Person 13, Kemp, Bramlett 7-7, Brevin Knight, Andre Knight 6-6

Toronto Raptors - Milwaukee Bucks 91-107
Air Canada Centre, 17 963 néző
A legjobbak (pont, lepattanó, gólpassz): Carter 25, Willis 10, Christie 6, illetve Cassell, Robinson 22-22, Robinson 6, Cassell 10

Atlanta Hawks - Golden State Warriors 99-107
Philips Arena, 14 313 néző
A legjobbak (pont, lepattanó, gólpassz): Rider 34, Mutombo 14, Terry 6, illetve Mills 20, Jamison 10, Blaylock 19

Charlotte Hornets - Denver Nuggets 106-99
Charlotte Coliseum, 17 320 néző
A legjobbak (pont, lepattanó, gólpassz): Mason 21, Mason 12, Mason, Wesley 8-8, illetve Van Exel, Lafrentz 20-20, Mcdyess 13, Van Exel 5

Detroit Pistons - Los Angeles Clippers 107-83
The Palace of Auburn Hills, 15 249 néző
A legjobbak (pont, lepattanó, gólpassz): Hill 27, Williams, Hill 12-12, Hunter 8, illetve Olowokandi 16, Taylor 7, Anderson 5

New York Knicks - Philadelphia 76ers 85-78
Madison Square Garden, 19 763 néző
A legjobbak (pont, lepattanó, gólpassz): Sprewell 31, Ewing 10, - illetve Hill 16, Owens 12, Mckie 4

Utah Jazz - Seattle SuperSonics 101-83
Delta Center, 19 372 néző
A legjobbak (pont, lepattanó, gólpassz): Malone 21, Malone 11, Stockton 10, illetve Payton 22, Baker 10, Payton 10

Sacramento Kings - Miami Heat 97-107
ARCO Arena, 17 317 néző
A legjobbak (pont, lepattanó, gólpassz): Webber 26, Webber 10, Williams 12, illetve Mourning 37, Brown, Mourning 11-11, Carter, Mashburn 9-9

(laky)

Š Copyright Reuters Limited. Š Hungarian translation Origo. Minden jog fenntartva.
A jelen képernyő Reuters-tartalmának a Reuters írásbeli engedélye nélkül történő közzététele vagy terjesztése kifejezetten tilos.



Ajánló: