Társoldalunk:

Athéni gondok: szállás, sajtó, biztonság

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) nyugtalankodik amiatt, hogy a 2004-es athéni olimpia szervezői számos területen komoly késésben vannak.

A NOB koordinációs bizottságának vezetője, Jacques Rogge nyugtalanságának adott hangot amiatt, hogy bizonyos területeken a szervezők alapos késésben vannak az olimpia előkészítésében.

Ilyen a szálláskérdés: bár a szervezők 30 000 szálláshelyre tettek ígéretet, egyelőre még egyetlen hoteltulajdonossal sem kötöttek szerződést.

Már tavaly szeptemberben kifogásolta a NOB a sajtó- és televíziós-központ terveit, ennek ellenére semmi változás nem történt. A következő határidő június, addig feltétlenül meg kell oldani ezt a kérdést.

Athénban is központi kérdés lesz a játékok biztonsága. Mivel eddig ezen a területen sem lát a NOB megfelelő előkészületeket, Jacques Rogge azt ajánlotta az athéni szervezőknek, hogy a barcelonai, atlantai és sydneyi példák alapján építsék fel saját biztonsági rendszerüket.

A sok kifogás ellenére a kétnapos tanácskozás végén Rogge kifejezte azt a reményét, hogy a rendelkezésre álló bő négy és fél év alatt a problémák megoldódnak majd és a NOB, valamint az athéni szervezőbizottság együttműködése megfelelő lesz.

(MTI)

Ajánló: