Társoldalunk:

A Féreg kiáll, a Dallas kikap

Dennis Rodman jól fogta Karl Malone-t, de nem bírta, ha bírók hibát láttak. Így esett, hogy kiállítása után a Dallas kikapott a Utah Jazztől. A Portland Nyugaton, az Indiana Keleten biztosította dominanciáját hazai győzelemmel.

Fotó: Reuters

Ne szórakozz velem, öreg - mondja
Rodman, majd jön a szokásos pólólevevés,
pályaelhagyás
A Dallas Mavericks győzelem-vereség mérlege 1-4-re módosult azokat a meccseket tekintve, amin a Féreg játszott náluk. Dennis Rodmant megint (idén másodszor) kiállították, ráadásul egy 10-0-s Jazz-roham kellős közepén, így a vendégek 92-85-re nyertek. Egyenlő volt az állás, amikor Jeff Hornacek duplája és Bryon Russell triplája után Rodman lefaltolta örök ellenfelét, Karl Malone-t, és amikor hisztizett a bírói ítélet miatt, megkapta második technikaiját. Lefelé menet - szokása szerint - levette a mezét, ami miatt két fickó összeverekedett, az egyiket bilincsben vitték el. Miközben a Féreg végül egy dekoltált hölgynek adta a trikót, a Utah három büntetőjével elhúzott, és nyert.

Terry Porter három tizedmásodperccel a vége előtt hintett be egy tempót hét méterről, és ezzel a San Antonio Spurs 72-70-re győzött a Charlotte Hornets ellen. A bajnoki címvédő Spurs tízpontos vezetést szórakozott el az utolsó hat percben, és egyszerre egyenlő lett az állás, miután David Wesley ellopott egy labdát és triplát dobott belőle húsz másodperccel a lefújás előtt. A Hornets azonban vesztett, igaz csak hatodszor 28 hazai mérkőzésük során. A Spurs "Ikertornyai", David Robinson (16 pont, 10 lepattanó) és Tim Duncan (15, 12) csak szenvedtek a szoros védőőrizetben, összesített mezőnystatisztikájuk 11/40 lett.

Portlandben Damon Stoudamire 30 pontot szerzett, és a Trail Blazers sorozatban 10. győzelmét aratta, újra egyedüliként állva az NBA élén. 111-92-es sikerüknek az Orlando Magic volt a kárvallottja. Stoudamire nemcsak egyéni, de Blazers-szezoncsúcsot döntött pontjaival.

Jalen Rose 22, Austin Croshere pedig 17 pontot szerzett, és az Indiana Pacers - hiába ért el a vendégeknél az újonc Elton Brand karriercsúcsot 38 ponttal - 100-83-ra nyert a Chicago Bulls ellen. A Pacersnek ez volt sorrendben 21. hazai győzelme, amellyel alaposan elhúzott a Keleti konferenciában őt üldöző Miamitól és New Yorktól.

Fotó: Reuters

A szlovén Nesterovic nem óvatoskodik
Washingtonban a Phoenix Suns hamar megszerezte a vezetést, amit aztán ki se engedett a kezéből, 92-83-ra verve a Wizards gárdáját. Tom Gugliotta 20, a kispados Rodney Rogers pedig 16 ponttal vette ki a részét a Suns sorozatban nyolcadik győzelméből.

A Minnesota Timberwolves 116-91-re verte a Los Angeles Clipperst, amely idei ligacsúcsot állított fel 13 egymás utáni vereséggel. Joe Smith 16-ot szerzett 18 pontjából a második negyedben, amikor a T'wolves 44 ponttal mosta el a vendégcsapatot.

Indiana Pacers - Chicago Bulls 100-83
Conseco Fieldhouse, 18 345 néző
A legjobbak (pont, lepattanó, gólpassz): J. Rose 22, McKey 10, M. Jackson 7, illetve Brand 38, Brand, Simpkins 7-7, Simpkins 4

Washington Wizards - Phoenix Suns 83-92
MCI Center, 15 191 néző
A legjobbak (pont, lepattanó, gólpassz): Richmond 19, White 10, Whitney 4, illetve Gugliotta 20, Gugliotta 8, Kidd 9

Charlotte Hornets - San Antonio Spurs 70-72
Charlotte Coliseum, 18 535 néző
A legjobbak (pont, lepattanó, gólpassz): Coleman 19, Coleman 20, Mason 6, illetve D. Robinson 16, Duncan 12, Av. Johnson 7

Minnesota Timberwolves - Los Angeles Clippers 116-91
Target Center, 13 089 néző
A legjobbak (pont, lepattanó, gólpassz): J. Smith 18, Garnett, J. Smith, Szczerbiak 8-8, Brandon 8, illetve M. Taylor 22, Avent 7, Ch. Jones 6

Dallas Mavericks - Utah Jazz 85-92
Reunion Arena, 18 187 néző
A legjobbak (pont, lepattanó, gólpassz): Ceballos 26, Rodman 12, Finley 6, illetve Russell 25, Malone, Ostertag 10-10, Stockton 10

Houston Rockets - Denver Nuggets 97-106
Compaq Center, 14 560 néző
A legjobbak (pont, lepattanó, gólpassz): Mobley 24, C. Rogers 8, Francis, Drew 4-4, illetve van Exel 23, Clark 11, van Exel 11

Portland TrailBlazers - Orlando Magic 111-92
Rose Garden, 20 111 néző
A legjobbak (pont, lepattanó, gólpassz): Stoudamire 30, Sabonis 8, Anthony, Pippen, Schrempf 5-5, illetve D. Armstrong, Atkins 16-16, B. Wallace 12, Atkins 7

Vancouver Grizzlies - Boston Celtics 77-101
General Motors Place, 13 001 néző
A legjobbak (pont, lepattanó, gólpassz): Abdur-Rahim 20, Abdur-Rahim, Long 7-7, Abdur-Rahim, Bibby 6-6, illetve Pierce 25, Fortson 8, K. Anderson 6

© Copyright Reuters Limited. © Hungarian translation Origo. Minden jog fenntartva.
A jelen képernyő Reuters-tartalmának a Reuters írásbeli engedélye nélkül történő közzététele vagy terjesztése kifejezetten tilos.



Ajánló:

Korábban:

Alonzo Mourning törött orral dobott 43 pontot a New Jerseynek, nyert is végre a Miami Heat. A Lakers hatmeccses keleti túráját hibátlan mérleggel fejezte be, az Indiana pedig újabb győzelemmel erősítette pozícióját a Kelet élén.