Vágólapra másolva!

A Pacers a Blazerst is megverte Indianában<br/>

Az Indiana sorrendben 25. diadalát aratta otthonában, ezúttal a gyenge formában lévő Portlandet győzve le hosszabbításban. A Lakers 17 mérkőzéses győzelmi sorozata szintén szezoncsúcs.

Fotó: Reuters

A fehérek nem tudnak ugrani? A holland
Smits a litván Sabonis dobását blokkolja

A Golden State Warriorsnak a Los Angeles Lakers kellett, hogy megteljen oaklandi csarnoka, de hiába Larry Hughes lenyűgöző, 41 pontos teljesítménye, Kobe Bryant 30-at, Shaquille O'Neal pedig 29-et dobott, és a Lakers megdöntötte a nyertes széria idei legjobbját 17 egymás utáni győztes meccsel (az előző rekordot is ők csinálták december-januárban 16-tal). Mostani, 109-92-es sikerük azt is jelentette, hogy már négygyőzelemnyi távolságban vannak az őket üldöző Portland előtt Nyugaton és az összesített tabellán is.

A Minnesota Timberwolves 100-79-re verte meg Dallasban a Mavericks együttesét, amely immár Dennis Rodman nélkül állt ki ellenük és veszítette el sorrendben hatodik meccsét. A Mavericks 4-9-cel állt Rodman dallasi kirándulása végén, amely szerdán a tulajdonos(jelölt) Mark Cubannel való összekülönbözése miatt ért véget. A Dallas a Féreg érkezése előtt hetet nyert egymás után, majd az épp Cuban által idehozott, közönségcsalogatónak szánt csatár érkeztekor omlottak össze. Rodman az NBA-t hibáztatja elbocsátásáért. "Ha Dennis Rodmant csak így ki lehet rúgni, akkor ez a liga hibája" - mondta az ötszörös NBA-bajnok egy televíziós nyilatkozatában. "Nem tudom mit csináltam rosszul. Jól végeztem a dolgomat, az egyetlen hibám, hogy Dennis Rodman vagyok. Nagyon sokat tettem a ligáért és az emberek engem akarnak látni. Rendkívül jogtalannak tartom, hogy nem játszhatok." A Minnesotát, amely nyolcat megnyert legutóbbi tíz meccséből, Kevin Garnett vezette 22 ponttal és 13 lepattanóval, Terrell Brandon 17, az újonc Wally Szczerbiak 16 pontot dobott.

Fotó: Reuters

Daniels bújik át a Hawks-karmester Coles
hóna alatt

Utah-ban a "háromkirályok": Karl Malone, John Stockton és Jeff Hornacek a teljes negyedik negyedet a kispadon töltötték, és ezalatt a Howard Eisley és Jacque Vaughn alkotta duó 15 pontot gyűjtött, a Jazz pedig hatmeccsesre nyújtotta győzelmi sorozatát, 101-82-re verve Houston Rockets együttesét, melyet egymás után tízszer vertek meg az utóbbi években.

Indiana Pacers - Portland Trail Blazers 127-119 - h. u.
Conseco Fieldhouse, 18 345 néző
A legjobbak (pont, lepattanó, gólpassz): M. Jackson 23, D. Davis 13, M. Jackson 9, illetve Wells 29, Ra. Wallace, Sabonis 11-11, Stoudamire 4

Atlanta Hawks - San Antonio Spurs 79-105
Philips Arena, 12 674 néző
A legjobbak (pont, lepattanó, gólpassz): McLeod 15, Mutombo 11, Terry 10, illetve Daniels, Av. Johnson 18, D. Robinson 9, Daniels 6

Dallas Mavericks - Minnesota Timberwolves 79-100
Reunion Arena, 13 435 néző
A legjobbak (pont, lepattanó, gólpassz): Bradley 26, Bradley 9, Finley 5, illetve Garnett 22, Garnett 13, Szczerbiak, Brandon 6-6

Utah Jazz - Houston Rockets 101-82
Delta Center, 19 897 néző
A legjobbak (pont, lepattanó, gólpassz): Stockton, Eisley 17-17, Polynice 10, Eisley 7, illetve Sh. Anderson, Norris 16-16, C. Rogers 8, Francis 6

Golden State Warriors - Los Angeles Lakers 92-109
Arena in Oakland, 20 136 néző
A legjobbak (pont, lepattanó, gólpassz): Hughes 41, Marshall 12, Blaylock 6, illetve K. Bryant 30, S. O'Neal 13, K. Bryant, Fisher 4-4

Š Copyright Reuters Limited. Š Hungarian translation Origo. Minden jog fenntartva.
A jelen képernyő Reuters-tartalmának a Reuters írásbeli engedélye nélkül történő közzététele vagy terjesztése kifejezetten tilos.



Ajánló:

Korábban:

Indianapolis rettegett hely az NBA-csapatok számára. A Pacers ezúttal nagy hátrányból fordítva nyert a Denver ellen, 24. hazai sikerét aratva egyhuzamban. A Dallas Seattle-ben játszott, és ezúttal nem Rodmant, hanem a helyi szupersztár Gary Paytont állították ki, de a Sonics mégis nyert.