Vágólapra másolva!

Birkózás: az Eb-vel együtt rendez olimpiai selejtezőt Budapest<br/>

A FILA szerdán küldte el hivatalos tájékoztatását a Magyar Birkózó Szövetségnek arról, hogy az április 6-9. közötti budapesti szabadfogású Európa-bajnoksággal együtt az olimpiai selejtezőt is meg kell rendeznie.

Balla József, a magyar birkózó válogatott szövetségi kapitánya szerint az olimpiai részvétel szempontjából előnyös lehet, hogy az Európa-bajnokságokon nem lehet ötkarikás részvételi kvótát szerezni, de a kontinensviadal tekintélyét veszélyezteti a nemzetközi szövetség (FILA) döntése.

- Ha a sydneyi indulási jog kivívásának realitását nézzük, akkor talán igazságos, hogy külön selejtezőt kell vívni. A gondot az okozza, hogy későn változtatott a FILA és már mindenki "ráhangolódott" az Európa-bajnokságra - mondta Balla József. - Emiatt félő, hogy az olimpiai selejtező után lesz olyan birkózó, aki hazautazik és nem indul az Eb-n. Akár azért, mert kijutott az olimpiára, akár azért, mert nem.

A magyar kötöttfogásúak eddig három súlycsoportban (76, 85 és 130 kg) szereztek olimpiai kvótát. Balla József kijelentette: természetesen a további öt kategóriában (54, 58, 63, 69 és 97 kg) is megpróbálják kiharcolni a részvételi jogot.

A FILA-döntés miatt várhatóan így módosul a budapesti szabadfogású Eb műsora: a birkózók április 5-én mérlegelnek, 6-án kerül sor az olimpiai selejtezőre, majd 7-én kezdődnek meg a kontinensbajnokság küzdelmei.

Milan Ercegan, a FILA elnöke kedden jelentette be, hogy a visszaélések elkerülése érdekében a budapesti szabad- és a moszkvai kötöttfogású Eb-n nem lehet olimpiai kvótát szerezni, helyette külön versenyt kell rendezni a súlycsoportonként kiadó egy-egy sydneyi helyért.

- Tulajdonképpen gazdagodtunk egy versennyel, már csak a technikai részletek kidolgozása van hátra. Hegedűs Csaba, a szövetség és az Eb-szervezőbizottság elnöke szerdán tanácskozik munkatársaival, s javaslatukat az éjszaka folyamán eljuttatják a FILA-hoz. Ha a nemzetközi szövetség mindent rendben talál, akkor csütörtökön pont kerülhet az ügy végére - nyilatkozott az MTI-nek Szekeres István sajtófőnök.

A tervek szerint az április 5-i mérlegelés után, 6-án délelőtt az 54, 63, 76 és 97 kg-osok olimpiai selejtezőjére kerülne sor, délután ugyanezen súlycsoportok megkezdik az Eb-szereplést.

Április 7-én az 58, 69, 86 és 130 kg-osok ugyanilyen rendszerben versenyeznek. A további napokon (április 8. és 9.) az eredeti időrend szerint folytatódik az Európa-bajnokság.

(MTI)

Korábban:

A Nemzetközi Birkózó Szövetség (FILA) a visszaélések elkerülése érdekében úgy döntött, hogy a budapesti szabadfogású és a moszkvai kötöttfogású Európa-bajnokságon nem lehet olimpiai kvótát szerezni. A sydneyi részvételt jelentő, súlycsoportonkénti egy-egy helyért különversenyt rendeznek.