Társoldalunk:

A 2004-es athéni veszélyben van Samaranch szerint

Juan Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke csütörtökön Lausanne-ben úgy fogalmazott, hogy a 2004-es nyári játékok athéni rendezése veszélybe kerülhet, ha a házigazda görögök az év végéig nem javítanak "drasztikus" módon a szervezőmunkán.

- Háromféle értékelést kaphat egy olimpia szervezése - fejtette ki a NOB-elnök. - A zöld fény azt jelenti, hogy minden rendben megy. A sárga azt, hogy sok a probléma, a vörös pedig azt, hogy az olimpia veszélybe került. Athén esetében a sárga szakasz végén járunk. Ha nem lesznek az év végéig mélyreható változások, belépünk a vörös fázisba.

Samaranch az olimpiai és sportvezetők, illetve athéni küldöttek lausanne-i megbeszélésén figyelmeztette a görögöket. Szerinte a görög főváros számos jelentős problémával, késéssel küszködik. Úgy vélte; elnöksége húsz éve alatt egyik rendezőnek sem kellett korábban hasonló szervezési gondokkal szembenéznie.

Kijelentése után nem sokkal sajtótájékoztatón is véleményt formált a NOB elnöke, de ekkor már visszafogottabban kritizált: kizárta, hogy a játékokat Athénból máshová helyezzék át.

- Nem tudok elképzelni más helyszínt 2004-re. Reméljük, hogy a mostani figyelmeztetés után minden rendben lesz. Azt hiszem, ez volt a megfelelő pillanat, hogy szóljak. Ha 2000 végéig nem kerül sor a szükséges drasztikus lépésekre, meglátjuk mit tehetünk. Én mindenesetre optimista vagyok, bízom benne, hogy nagyon-nagyon hamar tapasztaljuk majd a változásokat - magyarázta Samaranch, hozzátéve, hogy néhány hónapja ugyanezt szűkebb körben is elmondta a görögöknek.

A NOB leginkább az athéni előkészületek koordinációjával, ezenkívül a szálláshelyek és a közlekedés fejlesztésével, az építkezések ütemével elégedetlen. Az elnök ezért felszólította Görögországot, hogy - Sydney mintájára - a kormány képviseletében egy kabinetminiszter vegye kézbe a szervezést.

(MTI)