Vágólapra másolva!
Theodore Pangalosz, görög kulturális miniszter, aki a sportügyekért is felelős, úgy fogalmazott: tudomásul vették Juan Antonio Samaranch NOB-elnök figyelmeztetését, és mindent megtesznek azért, hogy a 2004-es olimpia szervezése a tervek szerint haladjon.

Fotó: Reuters

Samaranch: jó ég, mi
folyik itt!

Pangalosz hozzátette: az eltelt rövid idő alatt már kerített időt arra, hogy egy hosszú megbeszélés keretében tájékozódjon Panajot Tomopulosztól, a szervezőbizottság (COJO) elnökétől a jelenlegi helyzetről. A miniszter a jövő héten a NOB vezetőivel is találkozik.

Jacques Rogge, a koordinációs bizottság vezetőjének beszámolóját követően Juan Antonio Samaranch csütörtökön arra figyelmeztette a görögöket, hogy "veszélybe kerülhet" az olimpia, ha nem lesznek hamarosan változások az előkészületekben. Athénben egyelőre szinte az összes fontos területen - szállás, közlekedés, biztonság, kommunikáció, létesítmények, infrastruktúra - lemaradás tapasztalható.

Giorgosz Vasszilkopulosz, a görög kosárlabda-szövetség elnöke szerint várható volt az elmarasztalás. - Semmi sem mozdul. A NOB elnökének megjegyzései után az egész nemzet szégyellheti magát - fogalmazott a sportvezető.

(MTI)