Vágólapra másolva!

Triatlonhét Tiszaújvárosban<br/>

Nem vállalunk nagy kockázatot azzal, ha kijelentjük, hogy a sydneyi olimpia leendő első aranyérmesét augusztus 6-én Tiszaújvárosban köszönthetjük. Sydneyben ugyanis az első bajnokot női triatlonban avatják, s az 50 ezer dollár összdíjazású tiszaújvárosi TVK Világkupa-versenyen gyakorlatilag valamennyi esélyes elindul!

Egyébként nem véletlen, hogy az ötkarikás játékokon debütáló triatlonban osztják ki az olimpia első érmeit, hiszen a sportágban éppen az ausztrálok számítanak a legnagyobb favoritoknak. A mezőny a híres sydneyi Operaház lépcsőjéről ugrik majd be a vízbe, itt lesz az eredményhirdetés, s a házigazdák úgy kalkulálnak, hogy a mindig különleges jelentőséggel bíró "első arany" nem hagyja el a kontinensnyi országot. Azt, hogy mennyire jók a triatlonban, Tiszaújvárosban tesztelhetik a riválisok - köztük a szintén az elitben jegyzett Molnár Erika -, mert az ausztrálok a legjobbjaikkal jönnek. A Vk-viadalon induló közel 120 fős mezőnyben a 30-35 olimpiai induló között ott lesz másik két sydneyi résztvevőnk, Edöcsény Nóra és Kuttor Csaba is.

A Vk-verseny tehát a lehető legméltóbb befejezése lesz a "TVK Triatlon Nagyhétnek", amely már ma megkezdődik Tiszaújvárosban. A megnyitó után szombaton egy futóverseny szerepel a programban, vasárnap pedig az egyetemi és főiskolai vb, 28 ország versenyzőinek részvételével. A főiskolás vb és a Vk-viadal közötti hétköznapokon napközben tömegsportrendezvényekre - amatőr triatlon-, duatlon-, görkorcsolya-, kerékpár- és futóversenyekre - kerül sor, esténként pedig koncertek várják az érdeklődőket. A hétköznapok után pedig jön augusztus 6-a, vasárnap, a sportág nagy ünnepe, csillagokkal, majd éjfélkor tűzijátékkal.

(Népszava)

Ajánló:

A főszponzor Tiszai Vegyi Kombinát Rt. honlapja

Korábban:

Kropkó Péter, a tizenhat esztendős pályafutásának legsikeresebb évét záró, 12-szeres magyar bajnok triatlonista keddi sajtóbeszélgetésén elmondta: azért nem indul jövőre a sydneyi nyári olimpián, mert nem tudott megegyezni a magyar szövetséggel a részvétel feltételeiről. A szövetség szerint Kropkó hazudik.[1999. november 16.]