Vágólapra másolva!
A Seattle Supersonics az NBA történetének második négy csapatot érintő játékoscsere-ügylete során megszerezte a profi liga egyik legkiválóbb centerét, Patrick Ewingot a New York Knickstől.

Fotó: Reuters

Patrick Ewing 15 évig viselte a
Knicks 33-as mezét

A 38 éves kosaras, aki Barcelonában olimpiai bajnok lett és beválasztották minden idők legjobb ötven játékosa közé, egy 12 játékost és négy együttest érintő tranzakción keresztül váltott csapatot. A Seattle-nek hét játékosába került a 38 éves center: Vernon Maxwell, Vladimir Stepania és Lazaro Borrell a New Yorkhoz került, Emanuel Davis, Greg Foster, Horace Grant, Chuk Person pedig a Los Angeles Lakersben folytatja pályafutását. A kaliforniai csapattól Travis Knight és a háromszoros NBA All Star-játékos Glen Rice a New Yorkhoz igazolt. A negyedik csapat a Phoenix Suns, az olimpián az ausztrál csapatot erősítő Luc Longleyért cserébe Chris Dudleyt kapta a New Yorktól. A hat új játékoson kívül a Nickshez került a Lakers és a Sonics 2001-es első körös draftjoga, valamint a Seattle két, 2001-es, második körös draftjoga is.

"Boldogok vagyunk, hogy Ewing a mi játékosunk lett. Nem volt könnyű megszerezni, negyvennyolc-féle variációt dolgoztunk ki rá, de a lényeg, hogy sikerült. Tudom, kockázatot vállalunk a szerződtetésével, Patrick már nem fiatal játékos, sérülésekkel küszködött a közelmúltban, de vitathatatlanul a liga legjobb játékosai közé tartozik" - mondta az átigazolással kapcsolatban Wally Walker, a Seattle SuperSonics általános menedzsere. Ewing új csapatában Rashard Lewissal, Brant Merryvel, Vin Bakerrel és Gery Paytonnal száll harcba azért a bajnoki gyűrűért, amit a New Yorkkal 15 év alatt egyszer sem sikerült megszereznie.

Ajánló:

Korábban:

Annak ellenére, hogy szerződése lejárta után újabb hét évre elkötelezte magát a Detroit Pistonshoz, Grant Hill, az NBA egyik legjobbja a következő idényben az Orlando Magicben fog játszani.