Társoldalunk:

Az új dinasztia második éve, avagy starthoz sorakozz az NBA-ben

Magyar idő szerint november 1-jén hajnali fél kettőkor megkezdődik a National Basketball Association 55. szezonja, mely várhatóan a Los Angeles Lakers uralmának megszilárdítását hozza majd. Hogy ne tűnjön olyan merésznek a jóslat, a következőkben megpróbáljuk felvázolni, mi történt azóta, hogy Shaquille O'Neal vezérletével a kaliforniaiak begyűjtötték a klub 7. (a minneapolisi éveket is hozzászámolva 12.) bajnoki címét.

Fotó: Reuters

Shaq barát még hét évig a Lakers
nagyágyúja lesz
1988 és 2000 között előbb hanyatlani, majd vergődni, végül elképesztő sebességgel emelkedni kezdett a Lakers, amely Shaqben és Kobe Bryantben valószínűleg megtalálta Magic Johnson és Kareem Abdul-Jabbar utódját, valamint Phil Jackson személyében azt az edzőt, aki képes nemcsak gyors sikerre, de állhatatos munkával szériagyártásra is. Jackson a kilencvenes években nyolc szezon alatt hat bajnoki címet nyert a Chicago Bullszal, amely - főleg az utolsó három évben - olyan fantasztikus együttes volt, amilyet egyelőre nehéz lenne összehozni. Három csodálatos tehetségű és egyedülállóan nagy tudású veterán, közte egy zseni - Michael Jordan, Scottie Pippen, Dennis Rodman: az utánozhatatlanságuk éppen a harcedzettségükben rejlett. Na meg abban a három játékosra épülő modellben, amely Jackson munkásságának alapköve. A Lakers sikerének meghosszabbításának éppen ugyanez lehet a kulcsa: ki lesz Kobe és Shaq mellett a "triangle" harmadikja?

A tavalyi szezonban Glen Rice-szal próbálkoztak, de a veterán csatár hullámzó teljesítménye nem volt elegendő az alapkőletételhez. Most Isaiah Riderben bíznak, és ő annyiban mindenképpen emlékeztet Rodmanre, hogy sokat balhézik, három szezon alatt immáron harmadik csapatában villoghat, és a pályán is iszonyúan kemény. Mielőtt azonban belevágnánk a nyári átigazolások legfontosabbjainak sorra vételébe, nézzük meg, hova, kik mellé került Rider, amikor Los Angelesbe igazolt.

Fotó: Reuters

Bryant (jobbra) az ifjúi lendületet
képviseli a Lakersnél, Reggie
Miller pedig az állandóságot a
Pacersnél
A Lakers a tavalyi szezonban mind csapatként, mind a meghatározó játékosok egyéni teljesítményét nézve kimagaslott a mezőnyből. Ők nyerték az alapszakaszt 67 győzelemmel - a második a Portland Trail Blazers lett, nyolc győzelemmel lemaradva, a keleti bajnok Indiana Pacers pedig csak 56 meccset nyert meg. Jackson legényei voltak a leghálátlanabb vendégek (31 idegenbeli győzelem) és a Pacerszel holtversenyben a legfélelmetesebb vendéglátók (36 hazai siker). Rajtuk kívül csak Portland nyert egymás után legalább tízszer, de a Lakers háromszor múlta fölül még a Blazerst is: volt egy 11, egy 16 és egy 17 győzelemből álló szériája. A lila-sárgák voltak a liga legjobb lepattanózói: 47-es meccsenkénti átlagot hoztak, és O'Neal egy fél pattanóval maradt le a műfaj tavalyi legjobbja, Dikembe Mutombo mögött. Shaq barát ezen kívül minden kategóriában és versenyben nyert, amiben "elindult": a legtöbb pontot dobta összesen (2344) és meccsenként (29,7) egyaránt, 63 dupla-duplájával (két külön mutatóban egyaránt tíz fölötti érték egy meccsen) szintén ligaelső lett, és megkapta az alapszakasz, az All-Star meccs, valamint a Finals MVP-díját (Most Valuable Player, a legértékesebb játékos). Ehhez még hozzájött az is, hogy Bryanttel közösen 52,2 pontot dobtak meccsenként.

Az 1999/2000-es szezonban egyébként egyértelműen érezhető volt a szabályváltoztások jótékony hatása: 97,5 pontot dobtak átlagban a csapatok (ilyen jól legutóbb 1995/96-ban teljesítettek), és természetesen az egyéni játékban is sok kosaras fejlődött, hiszen jobban kiélhették magukat. Detroitban Grant Hill (25,8 pont/meccs) és Jerry Stackhouse (23,6) igyekezett a Lakers duóját lemásolni, a fentieken kívül csak a milwaukee-i Ray Allen (22,1), Glenn Robinson (20,9) pár volt képes fejenként húsznál többre meccsenként. Először fordult elő, hogy egyszerre három új játékos tört be a legjobb dobók első tíz helyezettje közé: Stackhouse mellett a fenomenális Vince Carter (Toronto, 25,7), valamint Kevin Garnett (22,9) követelt magának helyet a legjobbak között.

A liga különböző kategóriáinak legjobbjai lenyűgöző mutatókat csináltak az elmúlt évben, egy egész csomó rekordot döntve meg. A clevelandi Bob Sura például 9,5-ös fejlődést mutatott pontátlagában: az 1998/99-es szezonban nyújtott 4,3-as teljesítményéről 13,8-ra ugrott fel. A phoenixi Jason Kidd egyértelműsíteni kezdte, hogy ő a liga valaha volt legsokoldalúbb játékosa: 31 tripla-duplánál jár, tavaly úgy hozott össze ötöt, hogy közben megnyerte a gólpasszadók versenyét 10,1 meccsenkénti assziszttal, és szedett 7,2 lepattanót és dobott 14,3 pontot is, valamint ötödik lett a legjobb labdaszerzők között kereken két lopott labdával meccsenként. A Chicago újonca, Elton Brand brutális hatékonysággal kezdte karrierjét: 20,1 pontja és 10,1 lepattanója az egyedüli újonc-dupladuplát jelentette, s ő volt a legjobb a támadó-lepattanók terén az egész mezőnyben (4,3). Az egyik korelnök, Karl Malone 36 éve ellenére tovább fejlődött: 1,7-del nőtt a dobóátlaga (25,5), és megelőzte Jordant az örökös pontlistán, 31 041 pontjával immáron harmadik, és már csak 379 pont hiányzik neki, hogy beérje Wilt Chamberlaint - 15 meccsre van ettől. Malone csapattársa, a 38 éves John Stockton három örökranglistán szerepel az első tízben, a gólpassz- (13 790) és labdaszerzéslajstromot (2844) vezeti is, és a meccsek számában a hetedik helyről (1258) idén előléphet akár a harmadik helyre is (Moses Malone ugyanis 1329-cel áll ott). Az egyik legérdekesebb mutató a Miami edzője, Pat Riley neve mellett áll, ő ugyanis 999. alapszakasz-győzelmével fejezte be a millenniumi szezont, és most az első Heat-siker után a második olyan edző lesz, aki pályafutása során ezer győzelmet ért el. A legsikeresebb tréner egyébként az a Lenny Wilkens, aki a nyáron vette át a Toronto Raptors csapatát, azt a gárdát, amelyben - legalább fél évig - Dávid Kornél is szerepelni fog.

Fotó: Reuters

David Stern "uralkodása"
alatt az NBA sikeresebb lett,
mint valaha
A liga elöljárói továbbra sem nyugszanak: az 1998-as mélyponttól (mely a játékosok bérvitájában és a tulajdonosok által kihirdetett lockoutban csúcsosodott, ötvenmeccsesre csorbítva az alapszakaszt) egyre magasabbra rugaszkodni igyekeznek, és ezt újabb szabálymódosításokkal kívánják elérni. A cél egyértelműen a játék gyorsítása, különösképpen az utolsó percekben. A csapatok ezentúl hét helyett legfeljebb hat alkalommal kérhetnek időt, a negyedik negyedben négy helyet háromszor, az utolsó két percben három helyett kétszer. Az úgynevezett full timeout idejét 100 másodpercről 60-ra csökkentették, kivéve az első negyedbeli első kettőt, illetve a csapatonkénti egy-egy kötelezőt a második és negyedik menetben (ezt akkor kéri ki a bíró, ha három perc játék után még nem kért egyik csapat sem időt). Az időkéréseket ezentúl ugyanakkor korlátlan mértékben lehet cserélésre használni. A meccsek utolsó két percében (vagy a hosszabbításban) a csapatok időkérés után a labdát a félpályáról hozhatják fel, szemben az eddigi alapvonalról való kezdéssel. A támadójáték gyorsítására tett erőfeszítés az az új szabály, hogy amennyiben egy sikertelen kísérlet után a támadók újra megszerzik a labdát, az támadóidőt nem 24, hanem 14 másodpercről kezdik újra számolni. A pontok további növekedését azzal igyekeznek elősegíteni, hogy a tiszta gólhelyzetben lévő játékos elleni faultért nem két büntetőt adnak, hanem csak egyet, amely után a támadó csapat kapja meg a labdát.

Túljutottunk a nehezebb részen, most vessünk egy gyors pillantást a 2000/01-es szezonnak nekivágó csapatokra, közülük is azokra, amelyek a legjobbak közé ácsingóznak. A Lakers Rideren kívül a veterán Horace Grantet igazolta a Seattle SuperSonicstól, őt Jackson mester még Chicagóból ismeri, de valószínűtlen, hogy főszerepet adjon a 35 éves csatárnak. Az öregítés már a Utah Jazzre sem jellemző, hiszen a veterán sztárkettősük, Malone és Stockton mellé az idősebbek közül John Starksot (35) igazolták, a Golden State Warriors egyik legjobbja, Donyell Marshall már az új genráció tagja (27), 14,2-es pont-, illetve 10,0-s lepattanóátlagával pedig csodásan egészítheti ki Malone-t a palánkok alatt. Az ő volt csapata nagyon bevásárolt: Oaklandbe költözik Vinny Del Negro (Milwaukee Bucks), Danny Fortson (Boston Celtics), Chris Mullin (Indiana Pacers) és Bob Sura (Cleveland Cavaliers). Utóbbiról már szóltunk, Del Negro tízéves öreg harcos, majdnem tízes pontátlaggal, és azzal a készséggel, hogy minden poszton bevethető, Mullint szintén jól ismerjük, már 1985-ben is játszott, ráadásul 12 évi Warriors-múlt után ment Indianába, hogy most újonccsapatánál vezessen le. A tavalyi éve nem sikerült jól, de karrierátlaga így is 18,4 pont. Fortson 7,6-os pont- és 6,7-es pattanóátlaga nagyszerű kiegészítő emberré teszi.

Nyugaton tovább erősödött a Seattle, amely megszerezte Patrick Ewingot a New York Knickstől: a meglepő váltás valószínűleg mindkét félnek gyümölcsöző lesz, de Ewing a rettenetes erős nyugati mezőnyben nem reménykedhet teljes szívvel a bajnoki cím megnyerésében. A Portland szintén tovább izmosodott: a nagybajnoki döntőben is szerepelt Dale Davist vették át a Pacerstől, valamint a góliátszerű Shawn Kempet a Clevelandből, két olyan játékost, akik meg tudják fogni Shaqet. A Blazers egyértelmű célja a Lakers legyőzése és a nagydöntő, s mivel Brian Grant kivételével minden nagy sztárjuk (Scottie Pippen, Arvydas Sabonis, Damon Stoudamire, Rasheed Wallace) Portlandben maradt, joggal bízhatnak a sikerben. A Sacramento Kings is igyekezett tartani a lépést: Doug Christie-t, a Toronto irányítóját szerződtették, aki Chris Webbernek hasznos társa lehet a támadások lebonyolításában. A Phoenix Suns legnagyobb erősítése Mario Elie San Antonióból, de az ő szereplésükben rettentő fontos tényező lehet, hogy állandóan kísértik őket a sérülések: pillanatnyilag Rex Chapman, Tom Gugliotta és Anfernee Hardaway van a sérültek listáján...

Fotó: Reuters

A Magic két új sztárja, McGardy és Hill
A Keleti konferenciában a Chicago Bulls széthullásával keletkezett űrt a mai napig nem sikerült betölteni. Nincs sem egy kiemelkedően jó, sem több nagyon jó csapat, van egy pár elég jó, de ez kevés lesz ahhoz, hogy újra Keletre költöztessék a bajnoki címet. A legerősebbnek az Orlando Magic tűnik, amely a mezőny legjobb mérlegével zárta az előszezont, köszönhetően leginkább annak, hogy a nyáron két szupersztárt igazolt. Grant Hill a Detroit Pistonst hagyta ott, Tracy McGrady pedig unokatestvére, Vince Carter árnyékából költözött a napfényes Floridába. Nemcsak az éghajlatváltozás tesz majd jót a két dobógéppel, de az is, hogy nagyon stabil csapatba kerültek. T-Mac és Christie távozásával nem gyengült meg túlságosan azonban a Toronto, hiszen a Pacers nagyszerű irányítóját, Mark Jacksont, és a Sacramento hatodéves csatárát, Corliss Williamson szerződtették - na meg Dávid Kornélt, aki akár hatodik ember is lehet a csapatában! A New York Luc Longleyval igyekszik pótolni Ewingot, ám jelenleg sérült, és az is kérdés, hogy Glen Rice mennyire lesz kiszámítható az óceánpart-csere után. A Miami és a Charlotte Hornets óriási tranzakciót hajtott végre, hogy Riley mester a csapatában tudhassa Eddie Jonest: rajta kívül Dale Ellis és Anthony Mason is Miamiba költözött, onnan pedig P. J. Brown, Jamal Mashburn és Otis Thorpe hurcolkodott át Észak-Karolinába. Utóbbiak nem nagyon örültek ennek, a Heatnél viszont korán ittak a medve bőrére: Alonzo Mourning vesebetegsége minden számításukat keresztülhúzta. Még egy név van a keleti rájátszásba jósolhatók kalapjában, a Philadelphia 76ers, amely a szépen csengő neve (három bajnoki címet nyertek anno, egyet még Syracuse Nationals néven) mellett a csapategységben és az Allen Iverson-Toni Kukoc tengelyben bízhat. Nem nagyon tobzódtak a vásárban, de a tavaly főcsoport-elődöntőt játszó gárda együtt maradt, s ilyen minőségű együttest nem sokat találunk a ligában.

Az alapszakasz 2001. április 18-ig tart, s az NBA.comon található menetrendet egyszerűen "magyarosíthatjuk": a időpontokhoz hat órát kell hozzáadni. A csapatok öt és fél hónap, 169 nap alatt 82 mérkőzést játszanak, tehát durván másnaponként lépnek pályára. A bajnokságban négy csoportban és két főcsoportban versenyeznek, rengeteg a keresztbejátszás (kék-két meccs minden ellenkező konferenciabeli ellenféllel), de a rangsort csoportonként számolják. Az alapszakasz lezárultával a két főcsoport legjobb nyolc-nyolc együttese (a két csoportgyőztes, plusz a legjobb hat - tehát nem feltétlenül négy-négy) kieséses alapon folytatja a küzdelmeket. A rájátszásban - amely április 21-én kezdődik, és legfeljebb június 20-ig tart - a párokba osztott csapatoknak az első körben három, ezután négy nyert meccsig kell eljutniuk, akkor mehetnek tovább. A főcsoportok győztesei játsszák az úgynevezett nagydöntőt (ez is az egyik fél negyedik győzelemig tart), amelynek győztesét hagyományosan világbajnoknak nevezik.

[mécs]

Ajánló:

TV-közvetítési listák az egész világról, közte a nálunk is foghatók televíziók

Korábban:

A Los Angeles Lakers nyerte az észak-amerikai profikosárlabda- bajnokság 1999-2000-es kiírását, miután a döntő hatodik meccsén, végletekig fokozott izgalmak közepette 116-111-re legyőzte az Indiana Pacerst, ezzel 4-2-re nyerve meg a szériát. Shaquille O'Neal, a hazaiak vezéregyénisége 41 ponttal vette ki a részét a sikerből.